Vendégkönyv 2006.

szöveg

Tehetséges debreceni diákok városi pályázatának alkotásaiból nyílt kiállítás az 56-os Forradalom debreceni eseményeire emlékezve. Ez a tárlat csupán egy kicsi szelet Eifert János munkásságából, amit nem lehet egységes stíluskategóriába rendezni. Tánc és aktfotói, természetképei és alkalmazott fotói, tanári és szakírói tevékenysége alapozta meg ismertségét. 150 önálló kiállításával, 650 csoporttárlatával, 168 díjat érdemelt ki. A világ 33 országában fényképezett. Most a Selyemút fénylik természetes mágiájával. Rembrandt, Mozart, Bartók és ’56. Mi köti össze a neveket és fogalmat? Egyrészről a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületének kedden este (késő délután) megnyílt kiállítása, amely tematikájában arra vállalkozott, hogy a három zseni művészetének és közelmúltunk történelmi évfordulójának hatását mutassa be a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Galériájában.A kiállításon egyébiránt 25 művész 86 képe, installációja tekinthető meg, ráadásul maga a tárlat is önálló alkotás, hiszen maguk a kiállítók rendezték meg. A társaság azzal a céllal alakult meg, hogy a sokszor elszigetelten, egymást személyesen alig ismerő fiatal művészeket, alkotókat tömörítve olyan közösséget hozzon létre, amely hatékonyan tudja segíteni a tagok művészi céljainak megvalósítását. Kiemelten fontosnak tartjuk a fiatal, tehetséges alkotók bekapcsolását a képzőművészeti életbe, illetve a képzőművészeti információk hatékony áramlásának elősegítését. A debreceni Szivárvány Foltvarró Csoport munkáiból nyílt kiállítás – Textilvarázslatok címmel – február 16-án, pénteken a Belvárosi Galériában.A Debreceni Szivárvány Foltvarró Csoport 2005-ben ünnepelte megalakulásának 10. évfordulóját. Tagjai a Magyar Foltvarró Céhnek. A csapat életkor és életkihívás tekintetében is sokszínű, éppúgy mint munkáik. Dolgoznak, " foltos táborokba" járnak, minden új alkotással fejlődnek, hiszen - ahogy mondani szokták- "a tű foka elég tágas minden foltvarró számára".

Gifted students in Debrecen urban open tender of the works on display at the '56 Revolution, remembering the events of Debrecen. This exhibition is only a small slice of the work of John Eifert, which can not be settled by a single style category. Photos and aktfotói dance, nature images and applied teaching and writing activities based on professional recognition. 150 stand-alone issue of 650 group exhibition of 168 awards merited. Photographed in 33 countries around the world. Now the Silk Road shines natural magic. Rembrandt, Mozart, Bartok and '56. What connects the names and terms? First, the Graphic Artists Ajtósi Dürer Association on Tuesday evening (late afternoon), opened exhibition that thematically has pledged to show the impact of three brilliant art and recent history anniversary in moreover 25 artist 86 picture, installation, visit the Debrecen Cultural Center Downtown Galériájában.A show , in addition to the exhibition itself is self-creation, as the exhibitors themselves organized. The company was formed in the isolation often, I barely know each other personally young artists, creators compressed to create a community that can effectively help achieve the artistic goals of members. We attach utmost importance to the young, talented creators turn on the art scene and the art of information to facilitate the efficient flow. Debrecen Rainbow Quilting Group works of an exhibition - Textile Spells title - Feb. 16, on Friday in downtown Debrecen Galériában.A Rainbow Quilting Group in 2005 celebrated its 10th foundation anniversary. Members of the Hungarian Quilting Guild. The team's age and life challenges identified are diverse, as well as their work. They work, "spotted camps" act, all new creations evolve, because - as they say, "the needle's eye is spacious enough for every quilter."

Cím(ek), nyelv
kapcsolat http://www.szon.hu/zene-emberek-tortenelem/haon-news-je01-20061121-074930
kapcsolat http://eifert.hu/blog/?tag=debrecen
kapcsolat http://debrecen-portal.hu/cikkek/20-%C3%A9ves-az-akt-k%C3%A9pz%C5%91m%C5%B1v%C3%A9szeti-t%C3%A1rsas%C3%A1g
kapcsolat http://www.debrecenimuvkozpont.hu/?page=statikus&statikus_id=118
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy 2006. kiállítás közös vendégkönyve digitalizálva, DMK
felhasználói címke Debrecen 56
Szivárvány Foltvarró Csoport
Akt Képzőművészeti Társaság
Debreceni Fesztivál Kamarazenekar
Flautando fuvolaegyüttes
Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesülete
Eifert János fotóművész
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Debreceni Művelődési Központ/ ismeretlen
kiadó Debreceni Művelődési Központ
közreműködő AKT Képzőművészeti Társaság, a Zene Theatrum-Stúdió és a Debreceni Népi Együttes Ifjúsági Csoportja, Debreceni diákok, Eifert János fotóművész, Flautando Fuvolaegyüttes, Debreceni Fesztivál Kamarazenekar,
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Debrecen/ Belvárosi galéria
térbeli vonatkozás Debrecen
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Debrecen
dátum 2006-10-11
létrehozás dátuma 2007-03-09
hivatalos kibocsátás 2014-02-10
időbeli vonatkozás 2006.10.11.
Jellemzők
hordozó egyéb digitális tárolóeszköz
méret 40,6 MB
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Debreceni Művelődési Központ
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Debreceni Művelődési Központ, belvárosi Galéria közgyűjteménye