Székesfehérvár, a királyok városa

szöveg

Székesfehérvár az ország egyik legnagyobb történelmi múltú városa. Paradoxon, de a mai Székesfehérvár e történelmi múlt vajmi kevés tárgyi emlékét őrzi. Napjainkra szinte nyomtalanul eltűntek hajdan volt falai, erődítései, eltűnt híres bazilikája, megannyi királyunk temetkezési helye. Az idelátogatókat jobbára csak néhány, a régészeti ásatások során felszínre került rom fogadja. Pedig a város múltja ma, a királysírok iránt megnyilvánuló országos figyelem következtében nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint valaha. A Zrínyi Kiadó nagy sikerű vártörténeti sorozatának legújabb kötetében a történész a hajdani városfalak feltárásában részt vevő régésszel fogott össze, hogy együtt adjanak teljes képet a magyar állam bölcsőjének és székhelyének, majd fontos végvárának, XI-XVI. századi királyaink temetkezési helyének históriájáról. Munkájuk a vár és város XI-XVIII. századi történetének első, könnyen hozzáférhető, gazdagon illusztrált és élvezetesen megírt hadtörténeti, építészeti, régészeti összefoglalása. Útikalauz mindazok számára, akik a mai Székesfehérvár utcáin sétálva a középkori koronázóváros, Alba Regia emlékeit is keresik.

Cím(ek), nyelv
része Bors-Honty művészeti könyvtár
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Székesfehérvár, a királyok városa
tárgy Veress D. Csaba
tárgy Siklósi Gyula
tárgy könyv
tartalomjegyzék
1. BEVEZETÉS
2. SZÉKESFEHÉRVÁR HADTÖRTÉNETE A XI-XVIII. SZÁZADBAN
3. A KORONÁZÓVÁROS KÖZÉPKORI ÉVSZÁZADAI (X-XV. SZÁZAD)
4. A magyarok megtelepedése
5. Templom a dombtetőn - egy fejedelmi szállásközpont
6. Szent István király székvárosa
7. Az "ország metropolisának" első háborús évtizedei
8. Keresztes hadak Fehérvár alatt
9. Vár és város a XIII. század első felében
10. Tatár támadás 1242-ben
11. A feudális anarchia csatározásai
12. A kiközösített város - Fehérvár az Anjouk korában
13. Mátyás alatt
14. A római király véres bevonulása (1490. november 18.)
15. Parasztháború Fehérvár körül (1514)
Az utolsó koronázás Mohács árnyékában (1526. november 11.)
16. FEHÉRVÁR IDEGEN URALOM ALATT (XVI-XVII. SZÁZAD)
17. Székesfehérvár a Habsburgok birtokában (1540-1543)
18. Ostrom és árulás - a város török kézre kerülése (1543. szeptember 3.)
19. Üsztolni Belgrád
20. A végvári hadakozások első évtizede Üsztolni Belgrád körül
21. A fehérvári törökök az 1551-1562. évi háborúban
22. 1565-a fehérvári keresztények kísérlete a vár átjátszására
23. "Fejérvár mellett leset hányának" - a hosszú béke mozgalmas hétköznapjai
24. Üsztolni Belgrád sikertelen ostroma (1593. november 1.)
25. A székesfehérvári csata (1593. november 3.)
26. Üsztolni Belgrád visszafoglalása (1601. szeptember 19.)
27. Csata tizenhat napon át
28. Székesfehérvár második török ostroma és elfoglalása (1602. augusztus 29.)
29. A török uralom utolsó évtizedei Üsztolni Belgrádban
30. Szentmise a piactéren - a város és a vár visszafoglalása (1688. május 20.)
31. KÜZDELEM A VÁROSÉRT A RÁKÓCZI - SZABADSÁGHARC IDEJÉN
32. Székesfehérvár visszafoglalásától a Rákóczi - szabadságharc kirobbanásáig
33. "Virágozzék a Rákóczi-ház!"
34. Császári-királyi helyőrség Székesfehérvárott
35. SZÉKESFEHÉRVÁR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETE ÉS RÉGÉSZETI EMLÉKEI
36. A VÁROS AZ ÁSATÁSOK TÜKRÉBEN
37. Az emberi élet feltételei - Székesfehérvár földrajzi fekvése
38. A honfoglaló magyarság nyomai
39. Fehérvár Árpád-házi emlékei
40. Fehérvár és városrészei a XIII. századtól a középkor végéig
41. A város falai, erődítései
42. A török kori Üsztolni Belgrád
43. Megnyílnak a város falai - a középkori és török kori Fehérvár pusztulása
44. JEGYZETEK
teljes tartalomjegyzék
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Veress D. Csaba, Siklósi Gyula
kiadó Zrínyi Katonai
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Kaposvár
dátum 1990-01-01
időbeli vonatkozás 1990
Jellemzők
hordozó papír
méret 276 p
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Együd Árpád Kulturális Központ
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás http://egyud.kaposvar.hu/
leltári szám/regisztrációs szám BHMK.0111