Kossuth tér

Hódmezővásárhely terei

kép

A felvételen a Kossuth tér látható északkelet felől nézve. A téren a Kossuth szobor, a tér déli oldalán a városháza és balról az Ógimnázium teteje látható. — A hódmezővásárhelyi városháza Ybl Lajos építész tervesi szerint 1893-ban készült el. Tornyán a körjáró magassága 37 m. A hódmezővásárhelyi Kossuth szobrot 1903-ban leplezték le. Kallós Ede alkotása azon a helyen áll, ahol a hagyomány szerint Kossuth 1848. október 3-án beszédet intézett a város lakóihoz. Az Ógimnázium emeletes épülete 1820-ban épült, a képen látható tetőrész a nyugat felé nyúló szárny, amely 1882-ben készült el. — A felvétel hódmezővásárhelyi levéltár fotótárában őrzött "Benes Gyula fotói" képanyag egyik fényképe. E felvételeket Benes Gyula (1875-1952) hódmezővásárhelyi amatőr fényképész készítette. (Az üveglemezre felhordott emulzió a széleken foltos.)

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Hódmezővásárhely épületei
tárgy városfotó
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
időbeli vonatkozás 1930-as évek
Jellemzők
hordozó üveg
méret 6,5×9
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
leltári szám/regisztrációs szám Fotótár