Kossuth Lajos szobra

Hódmezővásárhely szobrai

kép

A felvételen a hódmezővásárhelyi Kossuth szobor látható, háttérben a posta épülete, jobbról a "Nagytakarék", az Első Hódmezővásárhelyi Takarékpénztár székházának kupolája emelkedik. — A hódmezővásárhelyi Kossuth szobrot 1903-ban leplezték le. Kallós Ede alkotása azon a helyen áll, ahol a hagyomány szerint Kossuth 1848. október 3-án beszédet intézett a város lakóihoz. A posta épületét és a mellette álló Nagytakarék épületét ugyanaz az építész tervezte. Az épület tömegével és mérsékelt szecessziós-eklektikus kiképzésével kitűnően kapcsolódik a Kossuth tér északi oldalának harmonikus egységéhez. Eredetileg a Hódmezővásárhelyi Takarékpénztár építette bérháznak, a Posta 1928-ban vásárolta meg és azóta postahivatal működik benne. A Nagytakarék a város legimpozánsabb szecessziós épülete. — A felvétel hódmezővásárhelyi levéltár fotótárában őrzött "Benes Gyula fotói" képanyag egyik fényképe. E felvételeket Benes Gyula (1875-1952) hódmezővásárhelyi amatőr fényképész készítette. Benes Gyula magán-képeslapkiadással is foglalkozott, e nagyméretű üvegnegatív képeslaphoz készített felvételt tartalmaz. (A lemezen negatívretus található.)

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Hódmezővásárhely épületei
tárgy hódmezővásárhelyi képeslapkiadás
tárgy városfotó
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
időbeli vonatkozás 1930-as évek
Jellemzők
hordozó üveg
méret 13×18
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
leltári szám/regisztrációs szám Fotótár