Vita a Vásárhelyi művészetről - Szűcs Árpád szervezési kérdésekről, tanulságokról

szöveg

Szűcs Árpád szervezési kérdésekről, tanulságokról szóló cikkében az alábbi gondolatokat olvashatjuk: "Szerintem nagyon is kellett ez a vita, részben azért, hogy segítsen tisztázni némely kérdéseket, másfelől azért is, hogy a tanulságokat tanulmányozhassuk. Régen húzódó problémáról van szó, afféle válságról, amelynek problematikus vonásairól illik szót ejteni. Úgy ítélem meg, hogy sikeresnek minősíthető az egész vita, hiszen számos érdekes felvetés, javaslat, tanulság hangzott el menet közben. Szerintem nem egyszerűen egyfajta vásárhelyiség kérdésköréről van szó, hanem a magyar képzőművészetről. Persze kellenek a viták, szükség van jobbító szándékukra, mert ily módon felszínre kerül számos olyan probléma, amely jó, vagy jobb szervezéssel elkerülhető." Újságcikk : Csongrád megyei Hírlap, 1980. november 23.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőpművészet
Személyek, testületek
kiadó Csongrád megyei Hírlap
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Hómezővásárhely
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
térbeli vonatkozás 1980
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1980-11-23
Jellemzők
hordozó papír
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám nincs leltári száma