A trecento festészete

szöveg

A fiatalon, tragikus körülmények között elhunyt Péter András (1903-1944) az egyik legtehetségesebb magyar művészettörténész volt. Az 1930-ban megjelent, „A magyar művészet története” című kétkötetes könyve ma is meglep eredetiségével. Fő kutatási területe az itáliai trecento festészete volt, e korszaknak nemzetközileg is méltatott, kiváló szakembere. Számos tanulmánya után – melyek főleg külföldi folyóiratokban jelentek meg – fogott hozzá a trecento festészet összefoglaló bemutatásához. Ennek a műnek első része, a XIV. század első felének ismertetése, készült el, és maradt meg hagyatékában. A könyv a legjelentősebb mesterek (Giotto, Duccio, Simone Martini, Pietro és Ambrogio Lorenzetti stb.), valamint követőik pályaképét rajzolja meg műveik elemzésével.

Cím(ek), nyelv
része Bors-Honty művészeti könyvtár
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy A trecento festészete
tárgy Péter András
tárgy könyv
tartalomjegyzék
A SZÍNES TÁBLÁK JEGYZÉKE
1. Maso di Banco: Mária megkoronázása; fa, tempera; 51,2 x 51,7 cm; Budapest, Szépművészeti Múzeum
2. Taddeo Gaddi vagy műhelye: Madonna a trónon gyermekével, Szent Katalin, Magdolna és két angyal; fa, tempera; eredeti keretével 41 x 22 cm; Esztergom, Keresztény Múzeum
3. A Szent Cecília - oltár Mesterének követője: Madonna a trónon gyermekével, szentekkel, angyalokkal és donátorpárral; fa, tempera; eredeti keretével 39,6 x 25,6 cm; Budapest, Szépművészeti Múzeum
4. Bernardo Daddi követője: Királyok imádása; fa, tempera; 24 x 37,5 cm; Esztergom, Keresztény Múzeum
5. Ugolino da Siena ( Ugolino di Nerio ): Keresztelő Szent János prédikációja; fa, tempera; 28,5 x 38 cm; Budapest, Szépművészeti Múzeum
6. "Ugolino - Lorenzetti" : Mózes; fa, tempera; 50 x 21,5 cm; Esztergom, Keresztény Múzeum
7. Duccio di Buoninsegna vagy műhelye: Jeremiás próféta; fa, tempera; 30,5 x 22 cm; Esztergom, Keresztény Múzeum
8. Ambrogio Lorenzetti: Madonna a trónon gyermekével; fa, tempera; 85 x 58 cm; Budapest, Szépművészeti Múzeum
A FEKETE - FEHÉR KÉPEK JEGYZÉKE
9. Jacopo Torriti: Mária koronázása, apszismozaik, részlet, Róma, Santa Maria Maggiore
10. A Szent Ferenc - ciklus I. Mestere: Szent Ferenc prédikál a madaraknak, 270 x 200 cm, freskó, Assisi, San Francesco, felső templom
11. Izsák Mester: Izsák elutasítja Ézsaut, 300 x 300 cm, freskórészlet, Assisi, San Francesco, felső templom
12. Pietro Cavallini: Jézus születése, 1291, mozaikciklus részlete, Róma, Santa Maria in Trastevere
13. Giotto: Menekülés Egyiptomba, 200 x 185 cm, freskó, Padova, Arena - kápolna
14. Giotto: Az Igazság allegóriája, 120 x 60 cm, freskó, Padova, Arena - kápolna
15. Giotto: A Harag allegóriája, 120 x 55 cm, freskó, Padova, Arena - kápolna
16. Giotto: Joachim és Anna találkozása az Aranykapunál, 200 x 185 cm, freskó, Padova, Arena - kápolna
17. Giotto: Az Ognissanti - templom Madonnája, 325 x 204 cm, Firenze, Uffizi
18. Giotto: Heródes lakomája, 280 x 450 cm, freskó, Firenze, Santa Croce, Peruzzi - kápolna
19. Giotto: Drusiana feltámasztása, 280 x 450 cm, Firenze, Santa Croce, Peruzzi - kápolna
20. A Szent Cecília - oltár Mestere: A Szent Ferenc közbenjárására feltámadt asszony, 270 x 200 cm, freskó, Assisi, San Francesco, felső templom
21. A Szent Cecília - oltár Mestere: Szent Cecília - oltár, 85 x 181 cm, Firenze, Uffizi
22. Pietro Cavallini: Apostolok, freskó, részlet Az Utolsó Ítélet ábrázolásából, Róma, Santa Cecilia
23. Apostol - szobrok a párizsi Sainte - Chapelle - ből. Párizs, Musée Cluny
24. A Szent Magdolna - oltár Mestere: Szent Magdolna és a donátor, freskó, Assisi, San Francesco, alsó templom, Magdolna - kápolna
25. Pacino da Bonaguida: A kereszt allegóriája ( Szent Bonaventura fája ), 1320 k. , Firenze, Akadémia
26. Duccio: Rucellai Madonna, 1285, 450 x 290 cm, Firenze, Uffizi
27. Duccio: Madonna a ferencesekkel, 23 x 16 cm, Siena, Képtár
28. Duccio: Péter megtagadja Jézust, részlet a Maestà - oltár hátlapjáról, 50 x 53 cm, Siena, Dómmúzeum
29. Duccio: Keresztrefeszítés, részlet a Maestà - oltár hátlapjáról, 100 x 76 cm
30. Duccio: Angyalfej, Maestà - oltárról
31. Duccio: Angyalok és szentek, Maestà - oltárról
32. Duccio: Maestà - oltár, 1308 - 11, Siena, Dómmúzeum
33. Simone Martini: Maestà, freskó, 763 x 970 cm. Siena, Palazzo Pubblico
34. A 24. kép részlete
35. Simone Martini: Szent Lajos - oltár, 200 x 138 cm, Nápoly, Museo del Capodimonte
36. Simone Martini: Szent Márton lovaggá ütése, freskó, Assisi, San Francesco, Szent Márton - kápolna
37. Simone Martini: Guidoriccio da Fogliano lovas képe, freskó, 340 x 968 cm, Siena, Palazzo Pubblico
38. Simone Martini: Guidoriccio da Fogliano lovas képe, részlet
39. Simone Martini és Lippo Memmi: Angyali üdvözlet, részlet, 1333, Firenze, Uffizi
40. Pietro Lorenzetti: Polyptichon, 1320, Arezzo, Santa Maria della Pieve
41. Pietro Lorenzetti: Madonna Szent Ferenccel és ev. Szent Jánossal, freskó, Assisi, San Fancesco, alsó templom, északi kereszthajó
42. Pietro Lorenzetti: Trónoló Madonna angyalokkal, Cortona, Dómmúzeum
43. Ambrogio Lorenzetti: A Vico l' Abate - i Madonna, 148 x 78 cm, Firenze, Uffizi
44. Amborgio Lorenzetti: Toulouse - i Szent Lajos fogadalomtétele, freskó, 410 x 410 cm, Siena, San Francesco
45. Pietro Lorenzetti: Levétel a keresztről, freskó, Assisi, San Fancesco, alsó templom, északi kereszthajó
46. Ambrogio Lorenzetti: Szent Miklós gabonacsodája, 1332, Firenze, Uffizi
47. Amborgio Lorenzetti: Szent Miklós püspökké szentelése, 1332, 49 x 49 cm, Firenze, Uffizi
48. Ambrogio Lorenzetti: Madonna del Latte, 90 x 48 cm, Siena, Érseki Palota
49. Ambrogio Lorenzetti: Angyali üdvözlet, 1344, 122 x 117 cm, Siena Képtár
50. Ambrogio Lorenzetti: Maestà, 155 x 206 cm, Massa Marittima, Municipio
51. Amborgio Lorenzetti: Charitas, részlet a Maestából
52. Amborgio Lorenzetti: A jó kormányzás hatása a városban, freskó, kb. 350 x 700 cm, Siena, Palazzo Pubblico
53. Amborgio Lorenzetti: A jó kormányzás hatása a vidéken, freskó, kb. 350 x 700 cm, Siena, Palazzo Pubblico
54. Amborgio Lorenzetti: A béke, részlet a Jó kormányzás hatása a városban c. freskóból
55. Amborgio Lorenzetti: Jézus bemutatása a templomban, 1342, 252 x 142 cm, Firenze, Uffizi
56. Pietro Lorenzetti: Mária születése, 1342, 183 x 188 cm, Siena, Dómmúzeum
57. Assisi Mester: Utolsó Vacsora, Assisi, San Francesco, alsó templom, déli kereszthajó
58. Taddeo Gaddi: Mária élete, freskó, Firenze, Santa Croce, Baroncelli - kápolna
fönt jobbra: Angyali üdvözlet Joachimnak
balra: Joachimot kiűzik a templomból
középen, balra: Joachim és Anna találkozása az Aranykapunál
jobbra: Mária születése
lent balra: Mária templomba menetele
jobbra: Mária eljegyzése
59. Jacopo del Casentino: San Miniato - oltár, Firenze, San Miniato
60. Francesco Traini: Szent Tamás - oltár, 1363, Pisa, Santa Caterina
61. Bernardo Daddi: Madonna - oltár, 1333, 90 x 82 cm, Firenze, Bigallo
teljes tartalomjegyzék
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Péter András
kiadó Corvina
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Kaposvár
dátum 1983-01-01
időbeli vonatkozás 1983
Jellemzők
hordozó papír
méret 110 p
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Együd Árpád Kulturális Központ
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás http://egyud.kaposvar.hu/
leltári szám/regisztrációs szám BHMK.0155