Pedagógiai Műhely 1997 4

szöveg

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 36 éven át (1975-2012) megszakítás nélkül megjelenő pedagógiai és közművelődési folyóirata. A lap felelős szerkesztője Tóth László, Kuknyó János és Karádi Zsolt, kiadója a Megyei Tanács Művelődési Osztálya, 1991-től a Megyei Pedagógiai Intézet, majd annak jogutóda.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy irodalom
tárgy képzőművészet
tárgy pedagógia
tárgy közművelődés
tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék PEDAGÓGIA Kósáné Oláh Júlia: Az autonóm tanulásról 3 Márton Sára-Venter György: Az iskola növekvő autonómiája 10 Zsignárné Buják Gabriella: Menekülés a drogokhoz 15 Tóth Sándor: " Húsz év múlva " 22 Margócsy Klára: Megjegyzések az elmúlt színházi évad néhány * produkciójáról 25 Huszárné Kádár Ibolya: Ünnepelt a Zrínyi gimnázium 30 MÚLTUNK - JELENÜNK Nagy László: Elsőként az országban 34 Beregszászi Ferenc: "Hogyan is működött az a rendszer" 32 Kuknyó János: Az iskolamenedzselés fejlesztése 44 SZEMLE Katona Béla Egy lokálpatrióta vallomásai a " szerette város"- ról 50 Daróczi Mária Palotayné Lengváry Judit: Mesél az egyetemi regény 51 Fodor Attiláné Tapasztalataim a számítástechnikai munkafüzetek alkalmazásáról 52 Fohsz Józsefné Gondolatok a Sári Gusztáv-emlékkötet megjelenése kapcsán 53 Domonkos János A siker útján: a kézműipari szakképzés megújításával 55 Palotay Ferencné Színes Waldorf - világ vagy Vándor Waldorf - világ 56
teljes tartalomjegyzék
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Kuknyó János
kiadó Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai Intézet
kiadó Felelős kiadó: Kuknyó János
közreműködő Kállai János
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Nyíregyháza
térbeli vonatkozás A mai Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye
létrehozás dátuma 1997-12-01
időbeli vonatkozás 1997
Jellemzők
hordozó papír
méret 65 p
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár