Rom falu Mt. St. Gabr. Délebbre, a Monte San Gabrielén súlyos veszteséget szenvedtek az olasz csapatok a császári és királyi tüzérség, továbbá a géppuskák tüzében olyan súlyos veszteségeket szenvedtek, hogy a katonák fegyverüket sőt sisakjukat eldobálva menekültek szerte szét. A tizedik Isonzó-csata volt az olaszok számára legvéresebb valamennyi között. Az északi szakaszon ekkor helyeződött át a harcok súlypontja a Monte San Gabrielére. Dél felől nagyon közel volt a Monte Sabotino és a görzi hídfő. Az olasz tüzérség innen is nagyon hatásosan lőhette a Monte San Gabrielét. Az északi szakaszon ekkor helyeződött át a harcok súlypontja a Monte San Gabrielére. A Monte San Gabriele még a Doberdót megjárt katonák szemében is maga volt a pokol. A hegy oldala szinte járhatatlan kőrengeteg. Ahogy a Doberdón, úgy itt sem tudta beásni magát a katona. A hegyre meredeken felvezető ösvények jó, ha térdig érő szikla „fedezékben” kanyarogtak. A Monte Santo felől ide zúdított tüzérségi tűz ellen kevés védelmet biztosított a természet. Ha szerencsés volt a katona, akkor beugorhatott egy kavernába, vagy fedezéket kereshetett egy szikla mögött. A két oldalról folyamatos tüzérségi tűzben nappal lehetetlenné vált a közlekedés. Az élelmiszert, ivóvizet, lőszert éjszaka kellett felcipelni a katonákhoz, ekkor lehetett lehozni a sebesülteket, illetve a váltást. A 11. Isonzó-csata a borzalmak borzalmát hozta a Monte San Gabriele védőire. Itt és ekkor vonták össze egyetlen hegy ellen a legnagyobb tüzérséget: 700 ágyú törte-zúzta a hegy nyugati lejtőjét és gerincét. De hiába volt a mindent elsöprő tüzérségi előkészítés. Az olasz csapatok megszállták ugyan a Monte San Gabriele északi, a Monte Santo felé eső nyúlványát és a hegy Isonzó felőli lejtőjét, de tovább nem jutottak, és a folyamatos rohamokban hatalmas veszteségeket szenvedtek el.