Isonzó-i híd felrobbantása. Száz éve, 1915. június 23-án kezdődött az a több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat az észak-olaszországi Isonzo folyó mentén, amelyben az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát. A 11. isonzói csata végével (1917. augusztus 17–szeptember 15.) a Skabrielnél (Monte San Gabriele) még nem fejeződtek be a harcok. A védelem 1917. szeptember 28-án erősítést kapott a Magyar Királyi Nagyváradi 4. honvéd gyalogezredtől. Október 2-án a 10. előőrs csapatainak sikerült az átmenetileg olasz kézen levő északi és a 468-as magaslat állásait elfoglalni. Ezt követően mindkét olasz ezred azonnali tüzérségi bombázást kezdeményezett, és az elveszített pozíciójukat már délutánra visszaszerezték. A csata után esős, szeles napok következtek, de a súlyos vesztességek ellenére mindkét oldal arra törekedett, hogy a lehető legjobb pozíciót harcolja ki magának. Október 13-án, a magyar ezredet visszarendelték a hátországba, hogy ott felkészüljön a 12. isonzói csatára. Október 27-én reggel az ezred megtámadta, majd elfoglalta az északi előőrsöt és a 468-as magaslat területeit. Az erős olasz ellenállás ellenére, a támadók egyes csapatainak sikerült betörniük az ellenséges területekre, s még reggel 8 óra előtt elértek az Isonzó folyó partjához. Ezen a napon katonáinak a felét veszítette el az ezred a harcokban. Október 28-án reggel az olasz ágyúzás megszűnt, és az olasz hadsereg megkezdte a visszavonulását. Ezt követte az Isonzó folyó hídjának felrobbantása és a tároló helyiségek, raktárak felgyújtása.