Apródok gróf Széchényi Miklós püspök fogadásán

kép

A felvételen a beiktatására érkező gróf Széchényi Miklós püspököt fogadó apródok láthatók 1902-ben, háttérben a püspöki palota részletével.

A fénykép készítője a székesfehérvári származású Glück József. A fotográfus szülővárosában végezte tanulmányait, majd az ott töltött gyakorlati évek után Győrben folytatta tevékenységét 1898-ban, a Deák Ferenc utca 13. szám alatti (ma Aradi vértanúk útja) műteremben. 1901-ben vette át Papp Albert Deák Ferenc utca 5. szám alatti műtermét, és ezt követően néhány évig az elődje iránti tiszteletből Papp Albert utódjaként szignálta alkotásait. Idővel a két műterem közül választania kellett, s végül annál a helyszínnél maradt, ahol győri pályafutását elkezdte. Portréiról, városképi részleteiről, valamint fontos események megörökítéséről vált közismertté.1944-ben Auschwitzba deportálták.

Cím(ek), nyelv
része Gróf Széchényi Miklós püspök fogadása (fotósorozat)
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Apródok gróf Széchényi Miklós püspök fogadásán
felhasználói címke Győr, Káptalandomb, Püspökvár, gróf Széchényi Miklós püspök, fogadás, apródok, Papp utóda
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Glück József (1877-1944)
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Győr, Káptalandomb
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Győr
időbeli vonatkozás 1902
Jellemzők
hordozó papír
méret 17x23 cm
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám XJM.F.1005