Holler László és Erdős Péter tárlata

szöveg

Szombaton a Medgyessy-teremben, vasárnap a Tornyai János Múzeum kiállítóhelyiségeiben vehetett részt megnyitón a hódmezővásárhelyi tárlatlátogató közönség. Holler László első önálló kiállításának lehettünk tanúi. Döntő, kizárólagos élménye a természeti élmény. A figurák és a csendéletek egyaránt utalnak az élményszerzés fő forrására, a vadászatra. Erdős Péter első önálló kiállításának - tizenegy évvel ezelőtt - szintén a Tornyai János Múzeum adott helyet. A most bemutatásra került anyag az utóbbi 10 év terméke. Jelentős szerepet tölt be nála a táj mellett a portré és a tovatűnő, változó, alakuló világ megmutatása is. Újságcikk : Csongrád megyei Hírlap, 1978. szeptember 05.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet
Személyek, testületek
kiadó Csongrád megyei Hírlap
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Hódmezővásárhely
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1978-09-05
időbeli vonatkozás 1978
Jellemzők
hordozó papír
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám nincs leltári száma