Az öt világvallás

Bráhmanizmus, buddhizmus, kínai univerzizmus, kereszténység és iszlám

szöveg

A kiváló valláskutató és indológus, Helmuth von Glasenapp az öt legjelentősebb vallást – bráhmanizmus, buddhizmus, kínai univerzizmus, kereszténység és iszlám – ismerteti. Mindegyiket mint önálló rendszert vizsgálja; ismerteti történeti fejlődését, leírja jellemző vonásait. Összehasonlítja az öt vallást, kiemeli közös vonásaikat és különbségeiket, feltárja a kölcsönhatásokat a különböző vallások között, bemutatja egymással folytatott vitáikat, egymás ellen vívott harcaikat is, kidomborítja a különbségeket a közép- és kelet-ázsiai vallások, az „örök világtörvény vallásai” és az „isteni kinyilatkoztatás vallásai”: a kereszténység és az iszlám között.

Cím(ek), nyelv
része Bors-Honty művészeti könyvtár
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Az öt világvallás
tárgy Bráhmanizmus, buddhizmus, kínai univerzizmus, kereszténység és iszlám
tárgy könyv
tárgy Helmuth von Glasenapp
tartalomjegyzék
1. Előszó ..............5 2. Bevezetés ..............8 AZ ÖRÖK VILÁGTÖRVÉNY VALLÁSAI 3. A bráhmanizmus vagy hinduizmus .............13 4. A hinduizmus lényege .............13 5. A bráhmanizmus és hinduizmus fogalma ............13 6. A hinduizmus mint vallási-társadalmi rendszer ............15 7. A történeti fejlődés ............30 8. Az árják előtti korszak .............31 9. A védikus korszak ..............33 10. A klasszikus korszak ................38 11. Az iszlám uralom korszaka ............49 12. A brit uralom kora .............54 13. Az új India ............57 14. A tan ..............58 15. A megismerés forrásai .............58 16. A világkép .............61 17. A legfőbb világprincípium .............66 18. Lélekvándorlás és megváltás .............68 19. Összefoglalás ..............70 20. A buddhizmus .............75 21. A buddha .............75 22. A buddha fogalma és lényege ..............75 23. A történelmi Buddha élete .............78 24. Buddha tana ............90 25. A buddhista vallás története ..............96 26. Buddha halálától időszámításunk kezdetéig .............96 27. Időszámításunk kezdetétől kb. 500-ig .............99 28. I. sz. 500-tól 1000-ig ...........102 29. 1000-től 1500-ig ............105 30. 1500-tól a jelenkorig .............108 31. A tan .............110 32. Bevezető megjegyzések .............110 33. A "kis szekér" ..............110 34. A szent iratok ............110 35. A külső világ ............112 36. A belső világ .............114 37. Erkölcs és áhítat .............118 38. A "nagy szekér" .............122 39. A szent iratok ............122 40. A mindenség egységes voltáról szóló tanítások .............122 41. Az aktivista etika ..............126 42. A bódhiszattvák és a buddhák ............128 43. A kultusz .............132 44. Összefoglalás .............136 45. A kínai univerzizmus .............141 46. A kínai világnézet alapeszméi ..............141 47. Ég, föld és ember összhangja ............141 48. A legfőbb világnyelv .............147 49. Az egyetemes összhang gyakorlati megvalósulása .............152 50. A világ .............155 51. Istenek és démonok ..............156 52. A holtak szelleme és tiszteletük .............158 53. A kultusz ..............160 54. Törénelmi áttekintés ...............164 55. A konfucianizmus .............169 56. Konfuciusz élete és személyisége .............169 57. Konfuciusz munkássága .............175 58. Konfuciusz iskolája ..............183 59. A taoizmus .............190 60. Lao-ce és a Tao tö king .............190 61. Lao-ce iskolája ...........196 62. A népszerű taoizmus ..............200 63. A többi mester és tanítás .............203 64. Szekták és titkos szövetségek .............209 65. Összefoglalás .............211 66. Indiai és kínai vallásosság ............211 A TÖRTÉNETI ISTENKINYILATKOZTATÁS VALLÁSAI 67. Bevezetés ............221 A nyugati vallások közös alapelvei ...........221 1. Általános jellemvonások ..............221 2. A történelmi előfeltételek ............226 a) A zsidó vallás ...........226 b) Antikvitás és hellenizmus ............235 c) Külső hatások ..............238 d) Eszmék cseréje az iszlám és a kereszténység között .............239 A kereszténység ............241 I. Jézus, a Krisztus .............241 1. Krisztus mint messiás, az isten fia és világmegváltó ............241 2. A történeti Jézus .............248 3. Jézus tanítása ............252 II. A keresztény vallás története .............261 1. Elterjedése a római birodalomban ...........261 2. A nyugatrómai birodalom bukásától az egyházszakadásig .............268 3. A virágkor ..............271 4. A reformációtól a jelenkorig .............274 III. A tan .............283 1. A hitforrások ...............283 a) A Szentírás ..............283 b) A hagyomány ..............288 2. Az isten és a világ ..............290 a) Az isten ............290 b) A teremtés .............291 c) A szellemvilág ............294 d) A testek világa ............297 e) Az emberi világ .............297 3. Az üdvözülés módja ..............301 4. Az egyház és a szentségek ............302 5. Ítélet és beteljesedés .............313 A keresztény világtörténet Luther Márton Supputatio annorum mundija alapján ...........320 Áttekintés a nagy keresztény hitvallások tanításainak különbségeiről ............324 IV. Az egyházak és a szekták ............336 Bevezető megjegyzések ............336 1. A régi keleti egyházak ............337 a) A monofiziták .............337 A szírek 337 - A koptok 338 - Az abesszinek 338 - Az örmények 339 b) A nesztoriánusok ..............340 2. A görög ortodox egyház és a vele kapcsolatos szekták .............341 a) A görög ortodox egyház .............341 b) A görög ortodox egyházzal kapcsolatos szekták .............343 3. A római egyház és hajtásai .............345 a) A római egyház ..............345 b) A katolikus szakadár egyházak .............347 4. A protestáns egyházak és szekták ............348 a) A régi reformmozgalmak maradványai .............349 A valdensek 349 - A cseh-morva testvérek 349 - A mennoniták 349 b) A lutheránusok és a reformátusok .............350 c) Az angolszász egyházak és szekták ............351 Az anglikánok 351 - A szekták 352 d) A dogma átalakításának élharcosai ............355 e) Khiliasztikus és apostoli gyülekezetek ............355 f) Új kinyilatkoztatások hirdetői .............357 g) A mormonok ..............359 5. Szekták az Európán kívüli népeknél .............362 Összefoglalás .............364 Az iszlám .............369 I. Az iszlám megalapítása ..............369 1. Az őstörténet .............369 2. Mohamed élete ..............371 3. Mohamed tanai ..............378 II. Az iszlám története ...........384 1. 632-től 1000-ig .............384 2. 1000-től 1500-ig ..............387 3. 1500-tól a jelenkorig ............388 III. A tan ..............391 1. A tan forrásai ..............391 2. A dogmatika .............393 a) Az isten ............394 b) A világ és az élőlények ............395 c) A végső dolgok .............398 3. A kötelességekről szóló tan .............401 4. A misztika .............404 IV. A szekták .............407 Összefoglalás ..............412 AZ ÖT VALLÁS. ELLENTÉTÜK ÉS AZONOSSÁGUK Az öt világvallás viszonya egymáshoz ............417 I. Az öt világvallás térben és időben ............417 II. Az öt világvallás a kölcsönös kritika fényében ............422 1. A hinduizmus ..............424 2. A buddhizmus ...............428 3. Az univerzizmus .............431 4. A kereszténység ............435 5. Az iszlám ..............443 Összehasonlító táblázat az öt vallás tanairól és szokásairól .............446 Összehasonlító időrendi táblázat .............448 Utószó (Lukács József) ............453 Rövidítések .............478 Név- és tárgymutató ..............479
teljes tartalomjegyzék
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Helmuth von Glasenapp
kiadó Gondolat
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Kaposvár
dátum 1987-01-01
időbeli vonatkozás 1987
Jellemzők
hordozó papír
méret 524 oldal
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Együd Árpád Kulturális Központ
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás http://egyud.kaposvar.hu/
leltári szám/regisztrációs szám BHMK.0216