Visegrád, Kilátó a Nagyvillámon - képeslap

kép
minősített tartalom

Visegrád, Kilátó a Nagyvillámon - képeslap. Adatok a leltárkönyv alapján. A levelezőlap képes oldalán az 1933-ban épült eredeti nevén Zsitvay-kilátó látható. A 378 méter magas Nagy-Villám hegyen álló kilátó névadója az épület felépítését javasló dr. Zsitvay Tibor (1884-1969) egykori igazságügyi miniszter volt aki egyben a Magyar Turista Szövetség elnöki tisztét is betöltötte korábban. A második világháború után a politikust zsidóüldözéssel vádolták meg, amelynek következtében a kilátót átnevezték, így lett hosszú ideig Nagy-Villám a neve. Zsitvay 1992-es rehabilitációja után, 1998-ban kapta vissza eredeti nevét, melyet még felavatásakor kapott (az 1930-as években mint a MTSz nagyvillámi jubileumi kilátójaként is említik újságcikkeben). Maga a kilátó átadásakor még egy emelettel alacsonyabb volt, mert hiányzott még pénz a befejezéséhez, 1938-ra nyerte el ma is látható formáját. Külsejét tekintve, látványában a tervezők igyekeztek a város történelmi nevezetességeihez igazítani – vagyis a Fellegvárhoz és a Salamon-toronyhoz is – illeszkedjen. A 2006-ban felújított épületből feledhetetlen panoráma tárul a turisták elé, a Visegrádi-hegyek, a visegrádi vár, a Duna-kanyar, és a körülötte elterülő Visegrád is. Forrás: Magyar Szó, 2007. augusztus 31. (64. évfolyam, 203. szám); Magyar Nemzet Képeslap, 2007. augusztus 5. (70. évfolyam); Népszava, 2007. július 28. (134. évfolyam, 175. sz.); Magyarság, 1934. szeptember 22. (15. évfolyam, 214. szám); Turistaság és Alpinizmus, 1932 (22. évfolyam, 2. szám); Turisták Lapja, 1938 (50. évfolyam) A magyar Felvidékért! p. gy.

Postcard - Lookout tower on Nagyvillám Mountain of Visegrád in the 1970s.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
nyelv angol
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy kilátó
tárgy képeslap
tárgy idegenforgalom
tárgy turizmus
tárgy vendéglátás-történet
tárgy postatiszta
Személyek, testületek
kiadó Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Visegrád (Magyarország)
térbeli vonatkozás Feketehegy utca (Visegrád)
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1970-es évek
Jellemzők
hordozó papír
méret 15 x 11 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_2014_96_1
leltári szám/regisztrációs szám VIP_13_14_141_Közlekedés_Idegenforgalom_Camping