Felszereléslista

szöveg
minősített tartalom

D. É. által írt felszereléslista a Mosonyi úti börtönből. D. É. 1944-ben a Kammer-testvérek vállalatánál dolgozott, emellett illegális dokumentumok sokszorosításában vett részt. A nyomokat nem tüntették el maradéktalanul, ezekre rátalált az iroda takarítónője és feljelentette őket. A fiatal lányt főnökével együtt április 17-én vitték el a rendőrök, először a Svábhegyre került a Mirabell-szállóba, ahol a német titkosrendőrségi szervek és a „magyar Gestapo” irodái és fogdái voltak, majd teherautón a Mosonyi úti internálótáborba szállították. Tudott levelezőlapokat küldeni a szüleinek és mivel ablakaik a – mai Fiume úti – temetőre néztek, ezért a rokonok hamarosan meg is jelentek, míg a rendőrség rá nem jött a nem engedélyezett találkozóhely működésére. Társaival együtt április 29-én vagonírozták be őket és szállították az első transzportok egyikével Auschwitz-Birkenauba.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy holokauszt
tárgy ellenállás
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1944
Jellemzők
hordozó papír
méret 2011.36.11
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Holokauszt Emlékközpont
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Holokauszt Emlékközpont