Előzetes a hódmezővásárhelyi ünnepi hetek programjából

szöveg

Ezen az őszön ismét jelentős ünnepségsorozat színhelye lesz Hódmezővásárhely. Október 6-án délután 3 órakor kezdődik a programsorozat a Kossuth téren, az ünnepélyes zászlófelvonással. Egy órával később a hetek ünnepi nyitóaktusára kerül sor a Bethlen Gábor Gimnáziumban. Az eseményen dr. Csatordai Antal, a városi tanács elnöke mond beszédet. Vasárnap (7-én) ugyancsak a hagyományokhoz híven bonyolítják le a Frankel Leó Szakközépiskola szervezésében a "Ki tud többet Vásárhelyről?" városismereti vetélkedőt. Délben a XXVI. Őszi Tárlat megnyitásának lehetünk tanúi a Tornyai János Múzeumban. Október 8-án, délelőtt 10 órától tekinthetők meg a város ipari üzemeinek bemutatói több helyszínen. Este toronyzenét hallgathatnak a muzsika kedvelői, ezt követően este 7 órakor ünnepi műsor kezdődik a Petőfi Művelődési Központban. Újságcikk: Csongrád megyei Hírlap, 1978. augusztus 31.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Közművelődés - Képzőművészet
Személyek, testületek
kiadó Csongrád megyei Hírlap
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Hódmezővásárhely
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1978-08-31
időbeli vonatkozás 1979
Jellemzők
hordozó papír
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám nincs leltári száma