Lapvélemények a vásárhelyi őszi tárlatok kiállításról

szöveg

Közel egy hónapja - június 8-án nyílt meg a fővárosi Műcsarnokban a hódmezővásárhelyi őszi tárlatok negyedszázados jubileumi kiállítása. A megnyitás óta a lapok széles körben foglalkoztak a tárlattal. Az alábbiakban szemelvényeket közlünk lapjainkban megjelent írásokból. Részlet a Dolgozók Lapja, 1979. június 24.-i számából: "Több száz festőnek, szobrásznak, több ezer műnek vált országos műhelyévé a vásárhelyi őszi tárlatok sorozata. Biztosította a realizmus általános fejlődésének új eszközeit, azok tömeges méretű kibontakozását, Munkácsy örökségének folytatását. Vásárhely számtalan termő elágazásra osztódik időben, térben. Vertikálisan úgy, hogy Tornyai, Medgyessy, Szabó Iván nemzedéke adja, veszi át a váltóbotot egy népi, nemzeti, realista, kutató elkötelezettség alapján. Térben, hogy e jubileumi bemutatkozás során Győrtől Nyíregyházáig sok külhoni vásárhelyi is jelen van. Esemény ez a tárlat." Képen: Kurucz D. István - Kendős fej című alkotása látható.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet
Személyek, testületek
kiadó Dolgozók Lapja
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1979-07-04
időbeli vonatkozás 1979
Jellemzők
hordozó papír
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám nincs leltári száma