Ferenczy Béni kiállítása Hódmezővásárhelyen

Rajzok és képek - hősi erőfeszítéssel

szöveg

Egy emlékkiállítás láttán mindig van az emberben valami lehangoló érzés: eddig volt és nincs tovább, ezentúl már csak műveiben, az emlékekben él tovább a művész. Ferenczy Béni hódmezővásárhelyi kiállításán ilyen érzés lesz úrrá rajtunk. A magyar szobrászat egyik legnagyobb egyéniségének rajzait, vízfestményeit állították ki. Élete utolsó évtizedében szinte a lét és nemlét határán élt a művész; jobb karja béna volt, megérteni csak felesége tudta, mert beszélni sem tudott már. Értelme, művészi akarata azonban tovább lobogott. Egész élete munkában, alkotásban telt el; nem tudta másként elképzelni a még hátralévő éveit sem. Ez hihetetlen erőt adott Ferenczy Béninek, és megtanult bal kézzel rajzolni, festeni, mintázni. Közel tíz évig - túlzás nélkül mondhatjuk - hősi erőfeszítéssel alkotta rajzait, képeit. Újságcikk : Szabad Föld, 1979. május 06.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet
Személyek, testületek
kiadó Szabad Föld (napilap)
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1979-05-06
időbeli vonatkozás 1979
Jellemzők
hordozó papír
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám nincs leltári száma