Hódmezővásárhely belterületi iskolák

kép

Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola a Szent István tér 2. szám alatt. Az 1820-as években épült klasszicista épület eredetileg a Károlyi uradalom présházának épült. A város 1873-ban megvásárolta. A szőlők kipusztulása után elvesztette eredeti funkcióját az épület. Ezután egy részében szeszfőző és kimérő, másik részében mértékhitelesítő működött. Többi helyiségei oktatási célt szolgáltak. Az épületet 1892-ben átépítették és az Állami Óvónőképző Intézet működött benne. Az óvónőképző megszüntetése után 1930-tól Református Leánylíceum, majd leánygimnázium illetve 1948-tól tanítóképző intézet céljait szolgálta az épület. 1957-től a Kossuth Zsuzsanna Finommechanikai Műszaki Szakközép Iskola kapott itt helyet. A szakközépiskola elköltözése után 1978-tól működik itt a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola.

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Iskola
tárgy Oktatás
tárgy Épület
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Ismeretlen
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
Jellemzők
hordozó fotópapír
méret 8,5 cm x 12 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MNL. Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MNL. Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
leltári szám/regisztrációs szám Hmvhely Levéltár Fotótár Iskolák/Belterületi iskola épületek/14