Hódmezővásárhely belterületi iskolák

kép

Állami Óvónőképző Intézet és az Állami Polgári Fiúiskola látható a felvételen. A Szabadság téren (ma Szent István téren) az átalakított volt uradalmi présházban 1892-ben nyitották meg az ország első vidéki óvónőképző intézetét. Az óvónőképző megszüntetése után 1930-tól Református Leánylíceum, majd leánygimnázium illetve 1948-tól tanítóképző intézet céljait szolgálta az épület. 1957-től a Kossuth Zsuzsanna Finommechanikai Műszaki Szakközép Iskola kapott itt helyet. A szakközépiskola elköltözése után 1978-tól a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola működik itt. A Polgári Fiúiskola új épületét a város által adományozott telken 1897. május 18-án kezdték el építeni a Szabadság téren Baumgartner Sándor tervei alapján. A kivitelező Reisinger Sándor aradi építőmester volt. Az eklektikus stílusú épület még ebben az évben elkészült. 1948-ig működött benne a Polgári Fiúiskola. Ezt követően a dr. Münich Ferenc Általános Iskola, majd 1976-tól Testnevelés Tagozatos Általános Iskola kapott itt helyett, ami később felvette úszó olimpiai bajnokunk Halmay Zoltán nevét. 2001-ben a Halmay Zoltán Általános Iskolát összevonták a Szent István Általános Iskolával és jelenleg az utóbbi neve alatt működik az iskola. A fotó képeslapról készült reprodukció.

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Iskola
tárgy Oktatás
tárgy Épület
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Ismeretlen
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
Jellemzők
hordozó fotópapír
méret 9,5 cm x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MNL. Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MNL. Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
leltári szám/regisztrációs szám Hmvhely Levéltár Fotótár Iskolák/Belterületi iskola épületek/15