25. jubileumi tárlat a Műcsarnokban

szöveg

Óriási feladatra vállalkoztak a Műcsarnokban dr. Dömötör János, a hódmezővásárhelyi Tornyai Múzeum igazgatója és Kratochwill Mimi művészettörténész, amikor megrendezték a 25. jubileumi tárlatot. Hódmezővásárhely művésztelepe az ötvenes években jött létre, és 1954-ben volt először az ott élő és alkotó művészeknek gyűjteményes kiállítása, amit évente követett ezentúl a többi, eredményekről, változásokról számot adó tárlat. E mostani arra vállalkozik, hogy a 25 év alatt szerepelt művészek alkotásaiból adjon visszatekintő összefoglalást. Így az egész Műcsarnok a hódmezővásárhelyi tárlatnak ad otthont. Négyszáz művet tekinthetnek meg a látogatók. Az itt szereplő művészek nem mindannyian vásárhelyi születésűek vagy a művésztelep tagjai. A vezérfonal, az eddigi vásárhelyi tárlatokon való részvétel, ami egyet jelent egy bizonyos képzőművészeti stílussal, az alföldi festészet folytatásával, egy újfajta népi realizmus megteremtésével. Természetesen nem emelhetünk ki most senkit, sem a nagynevű mesterek, sem az ígéretes fiatalok közül. A legfőbb benyomás, hogy az alföldi táj, a hozzátartozó ember, a vele élő állatok, az ember által életre kelő tárgyak, mind adhatnak témát több száz művésznek úgy, hogy a képek és a szobrok megunhatatlan változatossággal kövessék egymást. A hódmezővásárhelyi őszi tárlat jubileumi kiállítását július 22-ig láthatják a Műcsarnokban. A Magyar Televízió 2. Híradóban, 21 órakor elhangzott szöveg: 1979. június 8.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet
Személyek, testületek
kiadó Magyar Televízió
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Magyarország, Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1979-06-08
időbeli vonatkozás 1979
Jellemzők
hordozó papír
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám nincs leltári száma