A Tisza hajdan és most. (Hét részben) II. rész

A Tisza folyó helyszínrajza I.rész

szöveg

Jelen kötet közrebocsátásával a „Tisza hajdan és most” című hét részből álló mű II. részének I. kötetét (Helyszínrajz) adjuk a nagyközönség kezébe. A Már megjelent IV. rész után most a II. rész kerül a nyilvánosság elé és szándékunkban van a II. rész után legközelebb a III. részt rendezni sajtó alá, hogy legalább a Tisza folyó méreteire, vagyis a helyszínrajz hossz-szelvény és keresztszelvényekre vonatkozó adatok és azok változásai közkézre kerülvén, a végrehajtott és végrehajtandó szabályozási munkálatok hatásainak elbírálásánál könnyen hozzáférhetők legyenek. Ezzel a kötettel már annyiban is szolgálatot vélünk teljesíteni a közönséggel szemben, hogy ide csatoltuk a Tiszának az 1890/91. évi felvételek alapján szerkesztett, tehát legújabb és teljesen megbízható térképét. A dolog természete szerint ebbe a térképbe nem vehettük fel azokat a változásokat, amelyek az 1891 óta létesített szabályozási munkálatok folytán állottak be, miért is ezeknek a tárgyalása későbbi időre van fenntartva. (forrás: Tisza hajdan és most - Előszó)

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy helyszínrajz
tárgy kataszter
tárgy vízrajz
tárgy ármeder
tárgy hullámtér
tárgy vízállások
tartalomjegyzék
Előszó
Forrásmunkák
I. Fejezet. A helyszínrajz felvétele
II. Fejezet. A kataszter által reambulált térképeknek vízrajzi adatokkal való kiegészítése
III. Fejezet. A Tisza helyszínrajzának adatai és a szabályozás kezdete óta azokban beállított változások
a. A meder és a hullámtér által elfoglalt területek nagysága és a hullámtér művelése
I.- XXIV.: Kimutatás
IV. Fejezet: Eredmények
I.- XII.: szakasz
XXV.-XXXII.: Kimutatás
teljes tartalomjegyzék
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Magyar Királyi Országos Vízépítési Igazgatóság vízrajzi osztálya, Péch József miniszteri tanácsos, a vízrajzi osztály vezetője (1829-1902), Sziberth Arthur, királyi főmérnök
kiadó Darányi Ignácz Magyar Királyi Földművelésügyi Miniszter (megbízó)
kiadó Pallas Részvénytársaság Nyomdája
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Tisza folyó
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
létrehozás dátuma 1902-01-01
időbeli vonatkozás 1800-as évek vége
Jellemzők
hordozó papír
méret 453 p.
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Országos Vízügyi Főigazgatóság Központi Vízrajzi Adattár
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Országos Vízügyi Főigazgatóság Központi Vízrajzi Adattár