Vízrajzi Atlasz sorozat 7. Tisza 1. kötet

Déli országhatár közötti szakasz: Tiszabő

szöveg

A Vízrajzi Atlasz-sorozat 7/I. kötetében a déli országhatár és Tiszabő közötti szakasz hidrográfiai adatai kerülnek közlésre. Ez a kötet a következőkben kiadásra kerülő tiszai atlaszkötetek elsőre része, mely az 1957-ben elkezdett és 1967-ben befejezett teljes magyarországi Tisza-felmérés adataira épül. A négy atlaszkötet előzményének tekinthető a Vízrajzi Osztály 1902-ben kiadott „A Tisza hajdan és most” című, valamint az 1935-ben „A Tisza helyszínrajza, hossz-szelvénye és keresztszelvényei” címen kiegészítve újra kiadott atlaszkötet. A Tisza I. kötet mederszakaszának felmérése a déli országhatár és Csongrád közötti szakaszán 1960-ban, Csongrád fölötti részen pedig 1959-ben készült el. Kiegészítő mérések 1961-ben is voltak. A Tisza Atlasz-sorozat I. kötetének felépítése sok tekintetben hasonlít előzményeihez, tartalmi vonatkozásban azonban bővebb azoknál. Az új kiadvány a helyszínrajzokat kisebb méretarányban /1:10000/ ábrázolja és a hagyományossá vált mellékleteken kívül a mederanyagára vonatkozó adatokat, valamint a folyó fejlődéséről szóló tanulmányokat is tartalmaz.(Forrás: Vízrajzi Atlasz: Tisza 1. kötet - Előszó)

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy vízmérce-szelvények
tárgy helyszínrajz
tárgy mellékvízfolyások
tárgy hossz-szelvények
tárgy mederanyag
tárgy középvízállás
tárgy alappont
tárgy fejlődéstörténet
tartalomjegyzék
- Előszó
- Tudnivalók
I. - Hossz-szelvény M=1:100 000; 1:100(1 lap)
II. - 1:10000 méretarányú helyszínrajz (1-55 számú lap)
III. - Nyilvántartási keresztszelvények (1-37 számú lap)
IV. - Nyilvántartási keresztszelvények mederanyagának szemcse összetételi görbéi (1-25 számú lap)
1. Izodiametrikus mederanyag helyszínrajz (1 lap)
V. - Hidrometriai adatok
VI. - Alappontjegyzék és fkm táblák jegyzéke
VII. - Fejlődéstörténeti vonatkozású tanulmányok 1-2
teljes tartalomjegyzék
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet Felszíni Vizek Főosztálya, Dr.Mike Károly tudományos munkatárs
kiadó Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet Felszíni Vizek osztálya
közreműködő Csatári András technikus
Dohnalik József osztályvezető
Dudás Kálmánné
Juhász Ede technikus
Kiss József technikus
Kocsmáros Ferenc technikus
Laczay István technikus
Steller Izabella
Szilágyi József főmérnök
Szántói Dániel technikus
Tóth Árpádné
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Déli országhatár
térbeli vonatkozás Tiszabő
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
létrehozás dátuma 1969-01-01
időbeli vonatkozás 1969-1970
időbeli vonatkozás 20. század
Jellemzők
hordozó papír
méret 183 p
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Országos Vízügyi Főigazgatóság Központi Vízrajzi Adattár
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Országos Vízügyi Főigazgatóság Központi Vízrajzi Adattár