Fux (Korompay) Irén

Debreceni olimpikon

kép

1917. október 5. – 2007. május 19. A Debrecenben született tornász szülővárosában végezte tanulmányait. A Dóczy Gimnáziumban érettségizett. A Debreceni Torna Egyletben ismerkedett meg sportágával. Aradi Gyula volt a mestere. A sportmozgásokat nagyon megszerette, életpályául választotta. Tagja volt az 1935-ben országos bajnokságon bronzérmet nyert DTE tornászcsapatnak. Ebben az évben felvételt nyert a Testnevelési Főiskolára és beválogatták az olimpiai keretbe. Tartalékként kijutott 1936-ban Berlinbe az olimpiára. Korompayra magyarosították a nevét. A Testnevelési Főiskolát elvégezve tanársegédként a főiskolán marad. 1941-ben tagja az országos bajnokságot nyert Testnevelési Főiskola csapatának. 1943-ban házasságot köt a szintén Debreceni Torna Egyletben tornászó Juhász Endrével. Házasságukból három gyerekük született. Tanított Kolozsváron a Tanítóképzőben, onnan Debrecenbe került a Kereskedelmi Leányiskolába, mint szakfelügyelő. Ezután a Kossuth Gimnázium következett, majd 1959-től nyugdíjazásáig a Felsőfokú Tanítóképző Intézet tanára. Debrecen város Hajós Alfréd-díját kapta meg.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy sport
tárgy olimpia / olimpikon
felhasználói címke Dr. Fésüs László, Debrecenhez és vonzáskörzetéhez kötődő élsportolók az olimpiákon, Kiállítási anyag
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Dr. Fésüs László
kiadó Hajdú-Bihar Megyei Sporttöténész Egylet
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Debrecen
térbeli vonatkozás Debrecen
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Debrecen
dátum 2013-01-09
létrehozás dátuma 2013-01-09
hivatalos kibocsátás 2013-01-09
időbeli vonatkozás 20. század
Jellemzők
hordozó egyéb digitális tárolóeszköz
méret 396X441
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Dr. Fésüs László
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Dr. Fésüs lászló