Élt 1921. május 29.–2001. január 10. Debrecenben született a kiváló tornász. Édesapja a sportolók támogatójaként egyesületi elnök volt. A Debreceni Kereskedők Sport Egyesületének (DKSE) vezetőjeként naponta látta vendégül a város sportnagyságait kocsmájában, a mai Árpád téren, a Csapó utca végén. Leányát, a „Kicsit” már gyermekkorában elvitte a Debreceni Torna Egyletbe tornázni. Az ügyes kislány ott is ragadt. Aradi Gyula volt a mestere. Nagyon megszerette a sportágat, és tornásztársait. Tehetségével és szorgalmával hamarosan a legjobbak között találjuk. A 16. évében már olimpikon, 1936-ban Berlinben bronzérmet vehetett át mint a magyar válogatott tagja. 1948-ban Londonban olimpiai ezüstérmes a már három gyermek édesanyja. Iskolai tanulmányait Debrecenben végezte. A MÁV-nál helyezkedett el. Főtiszti beosztásában dolgozott a nyugdíjazásáig. Férjét – Dr. Sándor Istvánt – mint labdarúgót ismerte meg. A Bocskai csapatában rúgta a labdát, igen eredményesen. Házasságukból két fiú és egy leány fogant. Férje tanácsvezető bíró volt a megyei bíróságon. A háború kettétörte „Manci” karrierjét. Legjobb formájában tornázott volna az 1940-es olimpián, de háború miatt elmaradt. A város vezetésétől Debrecen Város Díszpolgára elismerést kapta kiváló sporteredményei alapján.