Szombathelyi Tamás

Debreceni olimpikon

kép

Szül. idő: 1953. május 01. A Debreceni Sportiskolában 1987–89 között edzőként dolgozó öttusázó 1980-ban a moszkvai olimpián egyéniben és csapatban egyaránt ezüstérmet szerzett. Kétszer nyert magyar bajnokságot. Junior világbajnokságokon 1971-ben csapat aranyérmet, egyéni negyedik helyezést ért el. 1972-ben csapat aranyérmet, egyéniben ezüstöt vehetett át. Felnőtt világbajnokságokon 1978-ban csapat ötödik, egyéni huszadik helyezett. 1981-ben csapat második, egyéniben harmadik, 1983-ban mind csapatban, mind egyéniben ezüstérmet vett át. Iskolai tanulmányait Budapesten végezte, a Testnevelési Főiskolán szakedzői diplomát szerzett. Egerben testnevelő tanárként, Debrecenben edzőként tevékenykedett. A Magyar Öttusa Szövetség főtitkára volt. Pécelen telepedett le.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Sport
felhasználói címke Dr. Fésüs László, Debrecenhez és vonzáskörzetéhez kötődő olimpikonok eredményei és arcképcsarnokuk, Kiállítási anyag
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Dr. Fésüs László
kiadó Hajdú-Bihar Megyei Sporttörténész Egylet
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Dr. Fésüs László
térbeli vonatkozás 20.századi
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Debrecen
dátum 2013-01-09
létrehozás dátuma 2013-01-09
hivatalos kibocsátás 2013-01-09
időbeli vonatkozás Debrecen
Jellemzők
hordozó egyéb digitális tárolóeszköz
méret 388x726
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Dr. Fésüs László
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Dr. Fésüs László