Tornyai János Múzeum Régészeti Fotótár

0094.

szöveg

Vásárhelyi olvasókör Ópusztaszeren Az évente újabb létesítményekkel gyarapodó ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpart most egy Hódmezővásárhely határából áttelepített épületegyüttessel gyarapodott. A hajdani Pusztafeketehalmi Olvasóegylet épületét Zehmann István, a vásárhelyi városi tanács elnökének általános helyettese, ünnepélyes keretek között adta át a látogatóknak. Vásárhelyen annak a több, mint 60 külterületi parasztkörnek volt nagy jelentősége, amely a várostól távol lakók számára nyújtott művelődési és szórakozási lehetőséget. A pusztafeketehalmi kört 1890 decemberében alakították, épületét azonban később, a századforduló táján emelték a környékbeliek közös összefogással. Legfontosabb része a padolt nagyterem vagy táncterem, ahol a falak mellé hosszú padokat, asztalokat helyeztek el. Egyik sarokba a zenészek számára állítottak dobogót, a terem másik részén pedig a biliárdasztal körül szórakozhattak a férfiak. Itt kapott helyet a két szekrényt megtöltő könyvtár, amelyek szépirodalmi, történelmi és mezőgazdasági témájú könyveit részben saját erejükből vásárolták, részben hivatalos támogatás útján kapták. A legkedveltebbek Jókai, Gárdonyi, Mikszáth és Verne regényei, Arany és Petőfi versei voltak. A kör fontos tartozéka volt a kuglipálya. A nemzeti emlékpartban felállított kuglipályán régen belső-erzsébeti kör tagjai rendeztek versenyeket. A köri összejövetelek a második világháború éveitől megritkultak, néhol a kör berendezése is megrongálódott, elpusztult. A háború után még próbálkoztak itt-ott, a hajdani pezsgő köri élet felélesztésével, de a parasztság életformájának változása már más irányba mutatott. A külterületi olvasóköröket 1949-ben hivatalosan is föloszlatták, tárgyait, emlkeit a legtöbb helyen széthordták. Több, mint három évtized után nem volt könnyű dolgunk a kör berendezésének összegyűjtése. A Tornyai János Múzeum ezúton is köszönetet mond mindazoknak, akik berendezési tárgyaikkal, tanácsikkal segítséget nyújtottak a kör elkészítéséhez, hogy ezáltal a fiatal nemzedék számára a hagyományos paraszti élet árnyaltabb megismerését tegyük lehetővé.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet
tárgy Sajtóanyagok
tárgy Vásárhelyi olvasókör
Személyek, testületek
kiadó Csongrád Megyei Hírlap
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1983-05-07
időbeli vonatkozás 1983.
Jellemzők
hordozó papír
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 0094.