Szaxofonnal a kiállításon

Rendhagyó tárlatvezetés Reigl Judit munkái között

szöveg

Rendhagyó, zenés tárlatvezetést tart szeptember 4-én délután Reigl Judit életmű-kiállításán Csepregi Gyula szaxofonművész. A június közepén nyílt nagyszabású tárlat már csupán három hétig látható a MODEM második emeletén. Az utolsó hetekben rendhagyó tárlatvezetések keretében tekinthetik meg Reigl Judit csaknem száz, többségében nagyméretű alkotását azok, akik eddig még nem látták, vagy akik már látták, de szívesen megnéznék újra a munkákat más neves művészek tolmácsolásában is. A Franciaországban élő, nemzetközileg is ismert és elismert Reigl Judit életmű-kiállításán szeptember 4-én - szombaton - 16 órától Csepregi Gyula szaxofonművész vezeti végig a közönséget, zenés improvizációkkal kísérve.

Reigl elismertségét mi sem tükrözi jobban, minthogy ő az egyetlen magyar identitású kortárs művész, akinek munkái a világ legnagyobb és legfontosabb kortárs közgyűjteményeinek szinte mindegyikében helyet kaptak: így például a New York-i Museum of Modern Artban (MoMA), a londoni Tate Modern-ben, a párizsi Pompidou központban vagy a New York-i Metropolitan Múzeumban. Nemzetközi megbecsülését az is jelzi, hogy a felsorolt gyűjtemények közül háromban az állandó kiállításokon láthatóak a munkái. A Metropolitan például a Robbanás című festményét egy teremben szerepelteti Jackson Pollock alkotásával, a párizsi Pompidou központban pedig többek között a szürrealistákat bemutató termekben is láthatóak munkái.

Cím(ek), nyelv
kapcsolat A létezés ritmusa, 2010
kapcsolat A létezés ritmusa katalógus
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy rendezvény / tárlatvezetés
Személyek, testületek
közreműködő Csepregi Gyula, szaxofonművész.
Tér- és időbeli vonatkozás
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Debrecen
dátum 2010-09-04
Jogi információk
jogtulajdonos MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ
Forrás, azonosítók
forrás MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ