Rendhagyó tárlatvezetés Bálványos Annával

Botond: A Vacsora/Das Abendmahl című kiállításon

szöveg

2012. március 25-én 15 órakor rendhagyó tárlatvezetés kezdődik Bálványos Annával a nemrég elhunyt magyar származású, Németországban élt szobrászművész, Botond A Vacsora/Das Abendmahl című kiállításán, a Debreceni Német Kulturális Fórum szervezésében. Bálványos Anna a budapesti Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum művészettörténész-muzeológusa, aki hazai és nemzetközi kiállítások rendezésével, valamint a hozzájuk kapcsolódó katalógusok szerkesztésével foglalkozik. Anyaintézményén kívüli jelentősebb kurátori munkái: 2001-ben Brit Noah – Noé Szövetsége címmel a Zsidó Múzeumban rendezett tárlatot, 2004-ben Alberto Giacometti életmű-kiállításának vendégkurátora a Szépművészeti Múzeumban. Öt alkalommal működött közre a Velencei Biennálé magyar pavilonjának előkészítésében. Rendszeresen publikál kortárs művészeti kiállításokról a Balkonban, a Műértőben, illetve az Új Művészetben. "Számomra Botond munkája azért jelentős alkotás, mert nagyon sokrétű jelentéseket hordoz. Kapcsolódik a múlthoz, mégis teljesen a jelenről, a jelennek szól. Bárkit képes megszólítani, a mű bárki számára befogadható, aki hajlandó használni a fejét. Nem didaktikus, nem terel egyfajta ideológia felé sem, hanem elgondolkodtat, és állásfoglalásra késztet. Botond feladja a leckét a nézőnek, de ugyanakkor meg is teremti a katarzis lehetőségét, mely ma már egyáltalán nem olyan evidens egy műalkotás esetében, mint volt a korábbi évszázadokban."

Cím(ek), nyelv
kapcsolat Botond: A Vacsora/Das Abendmahl, 2012
kapcsolat Botond: A Vacsora/Das Abendmahl katalógus
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy tárlatvezetés
tárgy installáció
Személyek, testületek
közreműködő Bálványos Anna, művészettörténész-muzeológus
Tér- és időbeli vonatkozás
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Debrecen
dátum 2012-03-25
Jogi információk
jogtulajdonos MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ
Forrás, azonosítók
forrás MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ