Rendhagyó tárlatvezetés Tatai Erzsébettel

feLugossy László tárlatán

szöveg

Rendhagyó tárlatvezetés Tatai Erzsébet művészettörténésszel Március 11-én, vasárnap rendhagyó tárlatvezetést tartunk Tatai Erzsébet művészettörténész vezetésével feLugossy László: 7 milliárd emberi agy, nagyjából című kiállításán 15 órától. Tatai Erzsébet a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatóintézetének munkatársa. Kutatási területe a XX. századi és a kortárs művészet, valamint a környezetkultúra – személye a tantárgy-pedagógia hazai kidolgozója. Neve a diákok számára is sokatmondó, hiszen Művészettörténeti ismeretek című könyve iskolai tanagyag. Számtalan kiállítás kurátora, katalógusok szerkesztője, kortárs művészeti publikációi a legrangosabb hazai folyóiratokban jelennek meg. A kelet-európai underground tipikus képviselője, a hagyományos műfaji kereteket átszakító művészeti kísérletein belül hangköltemények, nyers-hús-kompozíciók, happeningek, performance-ok, ready made-k, objektek, environment-ek is jelzik sokrétűségét. Stílusában a pop art direkt tárgykultusza gyakran keveredik a grafittik szókimondó szexuális jelképrendszerével. feLugossy a jellegzetesen földközeli paraszti és kispolgári világ, a kiürült folklór és a másodosztályú modernizmus keveredéséből egy sajátos, asszociációkban gazdag univerzumot épít fel. A képzőművészet mellett irodalommal, filmmel és zenével is foglalkozik. Alapítója az A. E. Bizottság zenekarnak és a szentendrei Vajda Lajos Stúdiónak.

Cím(ek), nyelv
kapcsolat 7 milliárd emberi agy, nagyjából, 2012
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy tárlatvezetés
tárgy avantgárd
Személyek, testületek
közreműködő Tatai Erzsébet, művészettörténész
Tér- és időbeli vonatkozás
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Debrecen
dátum 2012-03-11
Jogi információk
jogtulajdonos MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ
Forrás, azonosítók
forrás MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ