Rendhagyó kedd este

feLugossy László: 7 milliárd emberi agy, nagyjából című tárlatán

szöveg

Rendhagyó tárlatvezetés Kishonthy Zsolttal, majd lap- és könyvbemutató, filmvetítés. Először Kishonthy Zsolt művészettörténész tart tárlatvezetést feLugossy László: 7 milliárd emberi agy, nagyjából című tárlatán. Majd ezt követően a MODEM Zöld Szamár Kávézójában mutatkozik be az Amúgy debreceni online folyóirat, valamint a Műút művészeti és kritikai folyóirat idei első lapszáma. Végül Zemlényi Attila ismerteti feLugossy László: Kitömve című új könyvét. Az estet a művész újabb mozgóképes munkájának, a Nyaralj ködben a mirákulum szájton vetítése zárja. A kelet-európai underground tipikus képviselője, a hagyományos műfaji kereteket átszakító művészeti kísérletein belül hangköltemények, nyers-hús-kompozíciók, happeningek, performance-ok, ready made-k, objektek, environment-ek is jelzik sokrétűségét. Stílusában a pop art direkt tárgykultusza gyakran keveredik a grafittik szókimondó szexuális jelképrendszerével. feLugossy a jellegzetesen földközeli paraszti és kispolgári világ, a kiürült folklór és a másodosztályú modernizmus keveredéséből egy sajátos, asszociációkban gazdag univerzumot épít fel. A képzőművészet mellett irodalommal, filmmel és zenével is foglalkozik. Alapítója az A. E. Bizottság zenekarnak és a szentendrei Vajda Lajos Stúdiónak.

Cím(ek), nyelv
kapcsolat 7 milliárd emberi agy, nagyjából, 2012
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy tárlatvezetés / lap- és könyvbemutató / filmvetítés
tárgy plakát / meghívó
Személyek, testületek
közreműködő feLugossy László, Végül Zemlényi Attila, Kishonthy Zsolt, művészettörténész
Tér- és időbeli vonatkozás
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Debrecen
dátum 2012-03-27
Jogi információk
jogtulajdonos MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ
Forrás, azonosítók
forrás MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ