Hatáskeresztmetszet

Finisszázs Botond kiállításán

szöveg

Hatáskeresztmetszet. Irodalmi est. A 2010-ben elhunyt művész, Botond: A Vacsora/Das Abendmahl című műcsoportja utoljára május 26-án látható. A kiállítás zárónapján – reflektálván arra, hogy maga a művész számos inspirációt merített a könyvekből, az irodalomból – arra kértünk három írót és költőt, hogy merítsenek ők inspirációt a kiállított alkotásokból. A rendezvény címében utal Botond utolsó, megvalósulatlan projektjére, egy nagy retrospektív kiállításra, a BARN(S)-ra. A barn eredetileg a részecskefizikából származó mértékegység. A hatáskeresztmetszetet vagyis azt a felületet írja le, amelyen a mozgó és nyugvó részecskék között ütköztetésük során kölcsönhatás alakulhat ki. A kiállítás ebben az értelemben a véletlenszerű találkozás, a kölcsönös egymásra hatás, a gondolatok kicserélése és nyomok hátrahagyása lett volna. Botond úgy képzelte, hogy korábbi műveit csomópontokba, szigetekbe rendezi, amelyeket meghívott társművészek tartalmai, előadásai kötnek össze. A cél pedig, hogy feltárja és a létrejövő művekben mutassa meg a kölcsönhatások során megvalósuló emberi és művészi tartást. Ennek a gondolatnak a jegyében zajlik a kiállításhoz kapcsolódó utolsó rendezvény. Botond inspirációit nem csak a képzőművészetből merítette. Amint azt több projektje is mutatja (Könyv és könyvtár, A könyvégetés emlékműve), szorosan kötődött a könyvekhez és az irodalomhoz. A kiállításhoz kapcsolódó utolsó program keretében megfordítjuk a szerepeket, és arra kértünk három írót, költőt, Bartis Attilát, Csobánka Zsuzsát és Győrffy Ákost, hogy ők merítsenek inspirációt Botond alkotásaiból, és az így született irodalmi szövegeket olvassák fel a kiállítás utolsó napján annak terében.

Cím(ek), nyelv
kapcsolat Botond: A Vacsora/Das Abendmahl, 2012
kapcsolat Botond: A Vacsora/Das Abendmahl katalógus
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy irodalmi est
Személyek, testületek
közreműködő Bartis Attila, Csobánka Zsuzsa, Győrffy Ákos
Tér- és időbeli vonatkozás
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Debrecen
dátum 2012-05-26
Jogi információk
jogtulajdonos MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ
Forrás, azonosítók
forrás MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ