A klasszicizmus Nyugat-Európában

szöveg

Napi életünknek közhellyé koptatott jelzője ma már a "klasszikus" szó. Ha megkísérelnék fölfejteni sokfajta alkalmazását, talán végét sem érnénk a változatoknak. Művészeti vonatkozásai között azonban van egy pontosan meghatározott tartalma. Azt a korszakot, amely a perzsa háborúk végével kezdett lélegzeni Athénben s Attika terültén. Azt a korszakot, amelynek foglalatában legszebb ékkő a Parthenon márványa volt. Az i. e. V. századot. Azt a századot, amelynek művészetében a méretek hibbanás nélküli egyensúlya örök érvényű arányokká nemesedett s a természeti látvány esetlegességei az alkotók tudatán átszűrve új, művészi valósággá törvényesültek. A századot, amely nem vajúdva szülte, de sugárzó derűvel teremtette meg remekműveit, amelyeknek fennállása, érvényessége térben és időben messze hatott. Lenyűgözött, példázott és követésre intett.

Cím(ek), nyelv
része Bors-Honty művészeti könyvtár
része Művészettörténet
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy klasszicizmus
tárgy Nyugat-Európa
tárgy könyv
tartalomjegyzék
1. Jean Francois Chalgrin: Arc de Triomphe, Párizs
2. Charles Percier és Pierre Francois Fontaine: Arc de Carrousel, Párizs
3. Barthélemy Vignon: Madeleine, Párizs
4. Louis Pierre Baltard: Törvényszéki palota, Lyon
5. Charles Percier és Pierre Francois Fontaine: Malmaisoni szobabelső, Párizs
6. Karl Gotthard Langhans: Brandenburgi kapu, Berlin
7. Karl Friedrich Schinkel: Az Altes Museum alaprajza
8. Karl Friedrich Schinkel: Altes Museum, Berlin
9. Karl Friedrich Schinkel: Neue Wache, Berlin
10. Leo Klenze: Propyleák, München
11. Luigi Cagnola: Arcol della Pace, Milano
12. Robert Smirke: British Museum, London
13. Michael Gottlieb Bindesböll: Thorwaldsen Museum, Koppenhága
14. Antoine Denis Chaudet: Ámor pillangóval, Párizs Louvre
15. Francois Joseph Bosio: Salmacis nimfa, Párizs Louvre
16. Antonio Canova: Hébe, Párizs Louvre
17. Antonio Canova: Krisztina főhercegnő síremléke, Bécs Ágostonrendiek temploma
18. Johann Tobias Sergel: Ittas faun, Stockholm Nemzeti Múzeum
19. Berthel Thorwaldsen: Iazon, Koppenhága Thorwaldsen Museum
20. John Flaxman: Nelson-emlékmű, London Szt. Pál székesegyház
21. John Gibson: Hülász és a nimfák, London National Gallery
22. Franz Anton Zauner: II. József emlékmű, Bécs
23. Johann Heinrich Dannecker: Önarckép
24. Johann Gottfried Schadow: Lujza hercegnő és nővére, Berlin Schadow Museum
25. Jacques Louis David: Horatiusok esküje, Párizs Louvre
26. Jacques Louis David: Marat halála, Brüsszel Musée des Beaux Arts
27. Jacques Louis David: Madame Récamier, Párizs Louvre
28. Pierre Paul Prud'hon: Igazság és Bosszú üldözik a bűnöst, Párizs Louvre
29. Jean Dominique Ingres: Odaliszk rabszolganővel, Baltimore, Walters Art Gallery
30. Jean Dominique Ingres: Mlle Rivière, Párizs Louvre
31. Jean Dominique Ingres: A forrás, Párizs Louvre
32. Anton Rafael Mengs: Parnasszus, Róma Villa Albani
33. Angelica Kauffmann: Önarckép, mint Vesztaszűz, London National Gallery
teljes tartalomjegyzék
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Kampis Antal
kiadó Gondolat
kiadó Képzőművészeti Alap
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Kaposvár
létrehozás dátuma 1962-01-01
időbeli vonatkozás 1962
Jellemzők
hordozó papír
méret 48 p
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Együd Árpád Kulturális Központ
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás http://egyud.kaposvar.hu/
leltári szám/regisztrációs szám BHMK.0369