Tornyai János Múzeum Régészeti Fotótár

0131.

szöveg

Programajánlatunk a hét végére Szegeden, a Móra Ferenc Múzeumban állandó kiállítások várják az érdeklődőket: Ember és környezete; Csongrád megyei parasztbútorok és viseletek; Kőolaj és földgáz; Lucs-képgyűjtemény; Buday György metszetei. A várban a város múltja, jelene és jövője címmel tart nyitva a kiállítás. Ifj. Lele József néprajzi gyűjteményét Tápén, Vártó utca 4. szám alatt tekinthetik meg az érdeklődők. A Kupola Galériában Iványi-Grünwald Béla munkáit tették szemlére. A Fekete-házban A munka poézise című tárlat várja a látogatókat, és ugyanott mutatják be Csongrád megye fejléődésének negyven évét. Az Ifjúsági Házban, a mini Galériában Sprok Antal Térkonstrukció című tárlata várja az érdeklődőket. A Bartók Béla Művelődési Központban Keserű Ilona festőművész munkáit láthatja a közönség. Szentesen, a Kisgalériában Szabolcs-Szatmár megye képzőművészete. Szegváron, a falummúzeumban a régészeti, helytörténeti és vízrajzi gyűjteménye a hét végén látogatható. Csongrádon, az ifjúsági házban szombaton este diszkó lesz. A hét végén a múzeumban a Kubikosok című állandó kiállítást és Vincze Lászlónak, a bökényalj megörökítőjénak a fotóit nézhetik meg az érdeklődők. Makón, a József Attila Múzeumban a makói művésztelep kiállítása tekinthető meg. Az alkotók között szerepel többek között Bak Imre, Benes József, Kéri Ádám, Kocsis Imre, Kovács Tamás és Lux Antal. A múzeum emeletén Makó 700 éve című kiállítás fogadja a látogatókat. Az Espersit-házban a József Attila-emlékkiállítás látható. A kiállítóteremben Veszely Ferenc "Szancsó Panza" című tárlata várja az érdeklődőket. A József attila Könyvtáérban nyílik Bak Imre grafikusművész kiállítása. Vásárhelyen, a Tornyai János Múzeumban a régészeti kiállítás festés miatt zárva lesz. a földszinti termekben a Tornyai-festménylelet anyagából rendezett kiállítás látható.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet
tárgy Sajtóanyagok
tárgy Programajánlat
Személyek, testületek
kiadó Csongrád Megyei Hírlap
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1985-07-05
időbeli vonatkozás 1985.
Jellemzők
hordozó papír
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 0131.