Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplom

A templom nézete a belváros felől

kép

Egy római erődítmény helyén annak falaira épült a ma már nem fellelhető román kori előtemplom. A 14. században Zsigmond király támogatásával gótikus stílusban átépítették. Mátyás király uralkodása alatt két újabb oldalhajóval bővítették. A török időkben mecsetként használták, ennek emléke egy mihráb (imafülke) a szentély délkeleti falában. Egy 1723-ban bekövetkezett tűzvész után, 1725–1739 között, barokk stílusban állították helyre, Pauer János György (1692–1752) építőmester vezetésével. Többször restaurálták: 1805–1808 között Hild János, 1889-ben Steindl Imre, 1945 után Gerő László vezetésével. A templombelső festését 1976–77-ben felújították. 2010-ben a szentély mögötti falfülkében egy Anjou-kori trónoló Szűz Mária freskót találtak, meglepő épségben. A templom külseje elhanyagolt állapotban volt, mígnem 2011-ben az előtte lévő park megújítása után a homlokzatot is renoválták, Mezős Tamás építész tervei szerint.[

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplom
tárgy utcakép
tárgy városkép
célközönség általános
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest, Erzsébet-híd pesti hídfője mellett
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
Jellemzők
hordozó üveg
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Magyar Ferences Könyvtár
hozzáférési jogok Ingyenesen letölthető
Forrás, azonosítók
forrás Magyar Ferences Könyvtár