Zrínyi Kávéház, Pest, 1840-es évek eleje

Zrínyi Fogadó és Kávéház

kép
minősített tartalom

Zrínyi kávéház a Fabritius Házban. A mai Múzeum körút felé eső kis, saroktornyos és erkélyes egyemeletes házban működött a népszerű és hírhedt kávéház. Főként nagy vásárok idején fordultak elő kisebb-nagyobb csetepaték. A vendégfogadót Müller József nyitotta meg 1824-ben, a kávéházat Versák Károly bérelte ki. Idővel a ház gazdát cserélt és a patikus Fabricius család tulajdonába került. A kávéházat többen is bérelték az idők folyamán. 1864-től Mayer Vince, 1971-től Pantl János, 1884-től Arenberger Nándor, majd 1890-es években Wohlmuth Adolf (Wohlmuth-Zrínyi). Helyiségét 1847-ben átalakították, majd 1856-ban az egész épületet lebontották, és háromemeletes ház épült a helyére. 1910-ig működött benne a kávéház, amikor végleg eltűnt, hogy a szomszédos telkekkel egyetemben helyet adjon az épülő Astoria Szállónak.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy fénykép
tárgy illusztráció
tárgy kiadványrészlet
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy kávéház
tárgy utcai front
tárgy utcarészlet
tárgy városkép
tárgy szálláshely
tárgy fogadó
tárgy turizmus
tárgy MKVM
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest
térbeli vonatkozás Kossuth Lajos utca 21.
térbeli vonatkozás Pest
térbeli vonatkozás Hatvani utca 21.
térbeli vonatkozás Belváros
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1840-es évek eleje
Jellemzők
hordozó papír
méret 13 x 18 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_28_960
leltári szám/regisztrációs szám VIP_31_Kávéház_kávézó_kávémérés