Városháza (Szolnok)

kép
minősített tartalom

A szolnoki városháza késő eklektikus stílusban épült 1882 és 1883 között. A helyén 1700-as évek közepén már állt egy középület, amelyet 1811-ben bontottak le, annak a helyén emeltek új városházát, amelynek az építésénél egykori szolnoki vár bástyaköveit is felhasználták. Ez a székház azonban hamar szűknek bizonyult. 1882 nyarán kezdődött meg. Az alapkő letételére 1883. szeptember 2-án került sor. Időkapszuláját az épület főbejáratának egyik pillérében helyezték el. 1884-ben adták át az épületet. Képeslap a szolnoki városházáról Képeslap Tíz pályamunka érkezett, amelyek közül a négy mérnökből, két építészből és két MÁV-felügyelőből álló tervbíráló bíizottság végül Makay Endre budapesti építész munkája mellett tette le a voksát. Az épület földszintjén üzlethelyiségek kerültek kialakításra, amelyek bérbaadásából is jövedelmet szerzett a város, hogy az építésre felvett kölcsönöket fedezni tudja.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Középületek, Városháza
célközönség általános
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Szolnok
térbeli vonatkozás Szolnok
időbeli vonatkozás 1950-es évek
Jellemzők
hordozó fotópapír
méret 18x13 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Verseghy Ferenc Könyvtár
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés