Kioszk Kávéház - képeslap, Győr, 1910

Keller Gábor kávéháza

kép
minősített tartalom

A győri Kioszk belső terének egy részlete látható, a tartóoszlopokkal tagolt nagy légterű vendégtér - márványlapos asztalokkal és hajlított fabútorzattal. Balra hátul látszik az üvegezett kijárat. Ahogy tulajdonosa is nyilatkozta annak idején: "A fő szempont a belső kiképzésnél, hogy ne nemzetközi kávéház benyomását keltse, hanem éppoly intim és klubszerűen otthonos legyen, mint amiképp a mai, az öreg Kioszk is, ami annyira kedvessé lett amiatt az úri közönség előtt”. Keller Gábor 1917-ben nyitotta meg kávéházát a győri Radó-szigeten. A kávéház 1936-ban zárt be. Az épületet 1960-as évek végén bontották le. A dátum a keltezés alapján.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képes levelezőlap
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy kávéház
tárgy enteriőr
tárgy turizmus
tárgy MKVM
tárgy postai futással
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Győr
térbeli vonatkozás Radó sziget
térbeli vonatkozás Győr-Moson-Sopron megye
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1910.07.29.
időbeli vonatkozás 1910 július 29
időbeli vonatkozás 1910-es évek eleje
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_26818
leltári szám/regisztrációs szám VIP_31_b_Kávéházak_Kicsi