Palace Kávéház - képeslap, Nagyvárad, 1940-es évek

Pannónia szálloda és kávéház

kép
minősített tartalom

A levelezőlap képes oldalán, a nagyváradi Horthy Miklós tér látható, a partiumi város a második bécsi döntés után került vissza néhány évre Magyarországhoz, Horthy Miklós kormányzása alatt. Innen a tér elnevezése, mely előtt és később a Bémer tér nevet viselte. Jobbra, a Guttmann József által épített Palace szálló - korábbi nevén Pannónia - épülete látszik. Földszintjén működött az azonos nevű kávéház. Háttérben a Sebes Körösön átívelő híd, azon túl pedig a Szent László tér, a templommal valamint a Városháza és Vármegyeháza épületével. Az 1904-ben megnyitott hotel aljában a kávéház mellett, étterem és egy igazi látványosságnak számító üvegezett télikert várta a vendégeket. Pincehelyiségében sörházat rendeztek be. Néhány évvel később az Uránia nevű mozi is üzemelt a falai között. A szálloda elnevezése idővel változott, a két világháború között Palace, majd 1944–1990 között Transilvania nevet viselte. Első bérlője Freifeld Mór volt.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képes levelezőlap
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy kávéház
tárgy utcai front
tárgy utcarészlet
tárgy városkép
tárgy szálláshely
tárgy szállloda
tárgy turizmus
tárgy MKVM
tárgy postatiszta
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Nagyvárad
térbeli vonatkozás Horthy Miklós tér
térbeli vonatkozás Bihar vármegye
térbeli vonatkozás Magyar Királyság
térbeli vonatkozás Románia
térbeli vonatkozás Oradea
térbeli vonatkozás Piața Regele Ferdinand I
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1940-es évek eleje
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_21247
leltári szám/regisztrációs szám VIP_31_b_Kávéházak_Kicsi