Pannónia Szálloda és az Emke kávéház - képeslap, Nagyvárad, 1906
Pannónia kávéház
A levelezőlap képes oldalán, a nagyváradi Pannónia szálloda és a szomszédságában álló Emke kávéház látható. Az épületek előtti téren konflisok várakoznak. Az 1904 júliusában megnyitott Pannónia szálló, a későbbiekben mint Palace majd Transilvania néven működött. Földszintjén a Pannónia kávéház és étterem mellett, 1907-től az Uránia mozgó vagyis mozgóképszínház, közérthetőben mozi működött az 1920-as évek közepéig. Nemcsak a szálló, a környező utcák neve is változott Szalárdi, Teatrului majd gróf Bethlen István. Az 1903-ra felépült Sztarill-palota emeletén bérlakások foglaltak helyet, a földszinten pedig "A Holnap Irodalmi Társaság" törzshelyeként híressé vált, szecessziós berendezésű Emke kávéház működött. Az 1930-as években a Sztarill-palotát szállodává alakították át, mely az Astoria nevet vette fel. A szálló azonban csak néhány évig működött, majd hosszabb évtizedekig tartó szünet után, 1975-ben nyitották meg újra. Sajnos a kávéház szecessziós dekorációját nem tartották meg. Napjainkban a Grand Hotel Astoria illetve a Crown Pub működik a helyén. Az újévi üdvözletként postára adott levelezőlapra, a feladó gondosan ráírta az épületek megnevezéseit, illetve a Körösön átívelő híd irányát. A dátum a keltezés alapján.
Cím(ek), nyelv | |
---|---|
nyelv | magyar |
Tárgy, tartalom, célközönség | |
tárgy | képes levelezőlap |
tárgy | vendéglátás-történet |
tárgy | vendéglátóipar |
tárgy | venéglátóhely |
tárgy | kávéház |
tárgy | utcarészlet |
tárgy | szálláshely |
tárgy | szálloda |
tárgy | turizmus |
tárgy | MKVM |
tárgy | postai futással |
Személyek, testületek | |
kiadó | Boros Jenő papírkereskedő |
Tér- és időbeli vonatkozás | |
kiadás/létrehozás helye | Nagyvárad |
térbeli vonatkozás | Nagyvárad |
térbeli vonatkozás | Bémer tér |
térbeli vonatkozás | Bihar vármegye |
térbeli vonatkozás | Magyar Királyság |
térbeli vonatkozás | Osztrák-Magyar Monarchia |
térbeli vonatkozás | Románia |
térbeli vonatkozás | Oradea |
térbeli vonatkozás | Piața Regele Ferdinand I. |
az eredeti tárgy földrajzi fekvése | Budapest |
időbeli vonatkozás | 1906.12.30. |
időbeli vonatkozás | 1906 december 30 |
időbeli vonatkozás | 1900-as évek közepe |
Jellemzők | |
hordozó | papír |
méret | 9 x 14 cm |
kép színe | fekete-fehér |
formátum | jpeg |
Jogi információk | |
jogtulajdonos | MKVM |
hozzáférési jogok | Kutatási engedéllyel hozzáférhető |
Forrás, azonosítók | |
forrás | MKVM |
leltári szám/regisztrációs szám | VF_24_939 |
leltári szám/regisztrációs szám | VIP_27_b_E_H_Ö |