Wiedemann Kávéház, Sopron, 1900-as évek

Wiedemann János kávéháza

kép
minősített tartalom

A felvételen Horváth József szabó divat terme, egy dohánybolt és Wiedemann János kávéházának utcai frontja látható, a kétemeletes ház földszintjén Sopronban. A kép jobb szélén kávéház kioszkja látszik. A korban divatos, svájci stílusban épült utcai pavilon, a Pannónia szállodával szemben került felállításra. Wiedemann huszonkét évig bérelte a Pannóniával együtt, míg nem "kilicitálták". Utána Kőszegen próbált szerencsét, Tremmel Károlytól vette bérbe a Korzó kávéházat 1914 júliusában. Az általa elhagyott kávéház helyiségeit Haas szőnyegárus vette ki. A mögötte lévő kétemeletes épületben Romwalter Alfréd Kő- és könyvnyomdai műintézete működött. A Romwalter család 1850-ben vette át Lenck Sámueltől annak nyomdáját. Először Romwalter Károly majd 1898-tól fia, Romwalter Alfréd üzemeltette tovább.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy fénykép
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy kávéház
tárgy utcai front
tárgy kioszk
tárgy kereskedelemtörténet
tárgy üzletkép
tárgy nyomdaipar
tárgy turizmus
tárgy MKVM
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Sopron
térbeli vonatkozás Várkerület 104
térbeli vonatkozás Várkerület 121
térbeli vonatkozás Győr-Moson-Sopron megye
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1900-as évek
Jellemzők
hordozó papír
méret 28 x 22 cm
méret 17 x 12 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_66_48
leltári szám/regisztrációs szám VIP_31_b_Kávéházak_Nagyalakú