Pannónia Szálloda - képeslap, Sopron, 1945

kép
minősített tartalom

A levelezőlap képes oldalán, a soproni Pannónia szálloda utcai frontja látható, az előtte kialakított kiülős terasszal. Korábban az Arany Szarvas fogadó állt a helyén, jelenlegi formáját a 19. század végén nyerte el. Az 1891 és 1893 között épült szállodát, Wiedemann János bérelte huszonkét évig, míg nem "kilicitálták". Utána Kőszegen próbált szerencsét, Tremmel Károlytól vette bérbe a Korzó kávéházat 1914 júliusában. 1914 második felében így már Groszner és tsa. vezette az akkor 80 szobával, étteremmel és kávéházzal rendelkező a hotelt. Az 1919-ben "Pannonia szálló" néven részvénytársasággá alakuló vezetőség tagjai: Seidl Samu, Pistel Miksa, Feigl Gyula, Groszner Pál, Müller József dr., Roth Gusztáv, Thurner Mihálv dr., Szüsz Károly, Zwinz Károly voltak. Az 1920-as években Varró József bérelte. A várost 1944-ben ért szőnyegbombázás után, csak a Pannónia maradt épen a település szálláshelyeiből. Teljesen megsemmisült a Lövér szálló 2. sz. és az éttermi szárnya, továbbá a Várkerületi Fehér Rózsa, a Baross utca 4. sz. alatti Baross szálló, a Hatvani Ferenc turistaház panziója, a Tómalmi szálló és a Hubertus vendéglő és szálló. Súlyosan megsérült a Gruber szálló, a Lövér szálló 1. szárnya, az István menedékház, az Erzsébet kerti kioszk, akárcsak a befejezés előtt álló Ciklámen Szálló. Még az ötvenes évek elején is egyedüli szállodaként működött, az akkori Lenin krt 75 szám alatt. A szocialista éra második felében a HungarHotels üzemeltette változatlan néven. A Pannónia szálloda ma is üzemel (2018). A következő, egyemeletes magas-tetős épület földszintjén működött az egykori Magyar Király fogadó. Napjainkban, az egyik olasz eredetű regionális bank helyi fiókja működik a helyén. A dátum, a keltezés alapján.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képes levelezőlap
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy terasz
tárgy utcai front
tárgy szálláshely
tárgy szálloda
tárgy turizmus
tárgy MKVM
tárgy postai futással
Személyek, testületek
kiadó Magyar Filmiroda
kiadó M.F.I.
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest, Sándor utca 7.
térbeli vonatkozás Sopron
térbeli vonatkozás Várkerület 75
térbeli vonatkozás Győr-Moson-Sopron megye
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1945.10.19.
időbeli vonatkozás 1945 október 19
időbeli vonatkozás 1940-es évek közepe
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_21698
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_b_E_P_Z