Vártemplom (Szolnok)

kép
minősített tartalom

Szolnok vármegye és a szolnoki várplébánia közös gyökere a Szolnok nemzetség vára és keresztelőegyháza, melyet I. István király tett várplébániává. Utódja, az 1822 és 1824-ben épült Vártemplom titulusa Magyarok Nagyasszonya. A műemlék jellegű klasszicista templom 1824-ben készült el. A lebontott egykori török mecset köveinek felhasználásával építette Homályossy Ferenc kamarai ácsmester. Az egyenes szentély-záródású templom főhomlokzatán timpanon és vázák a volutával díszített féloromfalon. A főoltárkép Pólya Iván festőművész munkája, mely Szűz Máriát és a Sátánt legyőző Szent Mihály főangyalt ábrázolja. "A kép Szent István király lelkületére és a szolnoki vár egykori katonai jellegére utal"-írja a templom történtét összefoglaló Gacsári Kiss Sándor. A különböző háborús viszontagságok következtében kevés a régiség a templom felszerelései között. A ma látható Szent István szobor gipszből, gyárilag készült alkotás, mely a többi gipszszoborral az 1. világháború után került a templomba.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Római katolikus templom
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Kósa Károly
kiadó Verseghy Ferenc Könyvtár
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Szolnok
térbeli vonatkozás Szolnok
Jellemzők
hordozó nitrocellulóz
méret 24x36 mm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Verseghy Ferenc Könyvtár
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés