Római katolikus templom (Jászdózsa)

kép
minősített tartalom

A település első temploma 1600 körül épülhetett, amelyet az 1750-es években kibővítettek. A század második felére azonban lebontották az épületet. A ma látható Szent Mihály főangyal tiszteletére felszentelt késő barokk templomot Quadri Kristóf mester építette 1782-ben. Az egyhajós templom egyenes záródású szentéllyel. A homlokzat kissé előreugró, órapárkányos toronnyal, volutás, íves félorom falak, kő díszedényekkel. A torony 1829-ben épült fel Homályossy Ferenc szolnoki mester tervei alapján. A főoltárkép Kovács Mihály egri festő alkotása. Az 1856-ban készült festményen Szent Mihály arkangyal tüzes karddal taszítja pokolba Lucifert. Két mellékoltár található a templomban, amelyeket Szent Kereszt és Szent Rozália tiszteletér emeltek a hívek. A szentély és a hajó mennyezetének késő barokk copf stílusú freskóit Farenzon Ferenc egri művész festette 1793-ban. középső boltozat freskója Szűz Máriát, Szent István királyt és Imre herceget ábrázolja a Mennyországban, mellettük egy angyal tartja a magyar címert. A freskókat az 1970-es években restaurálták. Említésre méltó a jászdózsai templom orgonája, mely 1878-ban Országh Sándor orgonagyárában készült Budapesten.

Church, Jaszdozsa, Hungary

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Római katolikus templom
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Kósa Károly
kiadó Verseghy Ferenc Könyvtár
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Szolnok
térbeli vonatkozás Jászdózsa
Jellemzők
hordozó nitrocellulóz
méret 24x36 mm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Verseghy Ferenc Könyvtár
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés