Papp-kúria (Karcag)

kép
minősített tartalom

A Kálvin téren álló kúria épület klasszista sítlusban épült 1830 körül Földszintes elrendezésű épület. Főhomlokzatát öt-öt pilléres tornác és négy oszlopos portikusz díszíti, mely négylépcsős lábazaton nyugszik. A hátsó homlokzata egyszerűbb. Az épület közepén kiugró rizalit 3 ablaka fölött attika látható. Az épület tetőzete hódfarkú cseréppel borított nyeregtető, két végén kontyolt fedélszélek. A portikusz felett bádogozás található. A kúria teljes egészében alápincézett. A pince födéme pillérekkel alátámasztott csehsüveg boltmezőkből áll. Az épületet Kálmán Sándor nagykun kapitánytól örökölte bogdi Papp Móric, aki 1848-ban Karcag követe volt az országgyűlésen. A hagyomány szerint Kossuth Lajos is megszállt itt. A kúriát az 1940-es évek elején Karcag város vásárolta meg. 1945-ig hadikórház és a városi kórház sebészeti osztálya működött az épületben. 1973-ban, egy teljes épületrenoválás után, a Györffy István Nagykun Múzeum kapott helyett az egykori kúria épületében. A múzeumépületét 2010-ben újból felújították. A múzeum bejáratánál állították fel a névadó néprajztudóst ábrázoló domborművet 1974-ben, Györffy István (1884-1939) szobrát 1984-ben avatták fel a múzeum parkjában. Szűcs Sándor (1903-1982) múzeumigazgató domborműve 1982-ben került az épület főhomlokzatára. Mándoky Kungur István (1944-1992) emlékműve pedig az épület hátsó homlokzata mögött kapott helyett.

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Györffy István Nagykun Múzeum, Kúriák
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Kósa Károly
kiadó Verseghy Ferenc Könyvtár
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Szolnok
térbeli vonatkozás Karcag
időbeli vonatkozás 1989
Jellemzők
hordozó nitrocellulóz
méret 24x36 mm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Verseghy Ferenc Könyvtár
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés