Római katolikus templom (Jászladány)

kép
minősített tartalom

barokk templomot 1781-ben szentelték fel Jászladányban. A hárombolt-szakaszos hajó szentélye félköríves. Az oszlopos főoltára és mellékoltára copf stílusú. A szószék és a padok készítése 1790-re datálhatók. Érdekes adat, hogy a torony magassága és a templom hossza megegyezik. A toronyban az óra alatt kovácsolt korláttal kerített tűzfigyelő erkély. Az egyházat Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelték fel. A Szűz Máriát ábrázoló főoltárképet Antal Sándor festette 1924-ben. A festményt magába foglaló díszes oltárépítmény két oldalán Szent István király és fia, Imre herceg barokk szobra áll. A főoltárkép felett pedig a Jászkürt is helyet kapott. A két mellékoltárt, Szent Anna, illetve Szent Háromság, valószínűleg Johann Lukas Kracker tanítványai készítették. A Jézus szíve mellékoltár festménye ismeretlen mester munkája. A freskókat Takács István mezőkövesdi festőművész készítette 1961-ben. A templom orgonáját Dangl Antal aradi orgonakészítő emelte 1893-ban. 1898-ban épület a templomkertben található lurdi kápolna. 2000-ben ismeretlenek ellopták a faszobrokat. A hívők támogatásával adakozást szerveztek. Mária és Bernadett alakját Hegedűs István gyöngyösi szobrászművész újrafaragta. A kápolnát 2001. májusában, Anyák napján újraszentelték.

Church, Jaszladany, Hungary

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Plébániák, Római katolikus templomok
célközönség általános
Személyek, testületek
kiadó Verseghy Ferenc Könyvtár
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Szolnok
térbeli vonatkozás Jászladány
Jellemzők
hordozó nitrocellulóz
méret 24x36 mm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Verseghy Ferenc Könyvtár
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés