Auguszt Pavillon Cukrászda
Auguszt Elek József 1915-ben – eleinte csak bérleményként – megnyitotta a Hidegkúti út 22. szám alatt az Auguszt-Pavillont. A főbejáratnál fehér kesztyűs portás állt, délután szalonzene szólt, este cigányzenekar muzsikált. Auguszt Elek József a Hidegkúti úton lévő Confiserie helyiséget 1923-ban étteremmel egészítette ki, miután megkapta vendéglősi iparigazolványát. A pavilonban mint cukrászdai fióküzletben a Krisztina téri műhelyben készült termékek közül, az étteremben a helyi konyha friss fogásai közül lehetett választani. Az Auguszt nyári pavilonja a kor magas igényeit is. Auguszt Elek József vendégeit mindig szerény előzékenységgel, kiemelkedő udvariassággal fogadta. A déli forgalom óráiban és uzsonnaidőben mindig az üzletben (nyáron a Hidegkúti úti pavilonban) tartózkodott. Az Auguszt-Pavillon az 1943-as idényben volt utoljára nyitva. A háború alatt megrongálódott Hidegkúti úti épület berendezése és felszerelése teljesen tönkrement. A család eladta az ingatlant, Auguszt E. József 1948-ban, 73 éves korában halt meg.
Cím(ek), nyelv | |
---|---|
nyelv | magyar |
Tárgy, tartalom, célközönség | |
tárgy | MKVM |
tárgy | vendéglátás-történet |
tárgy | vendéglátóipar |
tárgy | belső tér |
tárgy | pavillon |
Személyek, testületek | |
kiadó | Merkur |
Tér- és időbeli vonatkozás | |
kiadás/létrehozás helye | 1930-as évek |
térbeli vonatkozás | Budapest II. kerület Hidegkúti út 22. |
az eredeti tárgy földrajzi fekvése | Budapest |
időbeli vonatkozás | 1932 július 30 |
Jellemzők | |
hordozó | papír |
méret | 9 x 14 cm |
kép színe | fekete-fehér |
formátum | jpeg |
Jogi információk | |
jogtulajdonos | MKVM |
hozzáférési jogok | Kutatási engedéllyel hozzáférhető |
Forrás, azonosítók | |
forrás | MKVM |
leltári szám/regisztrációs szám | VF_66391_1 |
leltári szám/regisztrációs szám | VIP_33_a_E |