Korona Szálloda, Miskolc, 1913

későbbi Avas szálloda

kép
minősített tartalom

A képeslapról készített fotón, a miskolci Széchenyi utca látható. A baloldali házsorban, a kétemeletes épület a Korona szálló. A ma is megtekinthető épület, több szakaszban, 1894-ben, és 1927-1938 között épült fel, historizáló, neobarokk stílusban. A második világháborút követő államosítás után, az 1950-es évek elején Kossuth szállóként működött, aljában a szintén Kossuth nevet viselő filmszínházzal. 1953-tól hívták Avas szállónak. Napjainkban a leromlott állagú épületet renoválják (2017). Kezdetben városi tulajdon volt, majd 1949 után a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat működtette, majd 1957-től, az Országos Idegenforgalmi Szálloda és Étterem Vállalat (OISZÉV) üzemeltette. Utódja a HungarHotels (vagyis Hungária Szálloda és Étterem Vállalat) 1965-ben alakult meg. 1987-ben zárták be, 1990-ben került vissza a város tulajdonába. Egy 1998-as sikertelen privatizáció után 2015-től újra városi tulajdon (2017). A fotó bal szélén Merkl Gyula utóda, Varga Károly üzletének portálja látszik. Szemközt fodor László üzlete látható. A dátum, az eredeti képeslap alapján.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy fénykép
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy utcarészlet
tárgy szálláshely
tárgy szálloda
tárgy turizmus
tárgy MKVM
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Miskolc
térbeli vonatkozás Széchenyi út 1.
térbeli vonatkozás Borsod-Abaúj-Zemplén megye
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1913
időbeli vonatkozás 1910-es évek eleje
Jellemzők
hordozó papír
méret 8 x 12 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_N_34_725