Afrika

Az álmok világában és a valóságban III.

szöveg

A két fiatal csehszlovák újságíró, Hanzelka és Zikmund mérnökök könyve két esztendő leforgása alatt három kiadásban jelent meg cseh nyelven százezres példányban. A magyar kiadással egyidejűleg jelenik meg a mű szlovákul, németül, oroszul és angolul. A szerzők igen magas kitüntetésben részesültek – megkapták munkájukért a Csehszlovák Köztársasági Érdemrendet. Méltán érte őket ez a legmagasabb elismerés, hiszen teljesítményük nem volt öncélú rekordhajhászás. Útjuknak több vonatkoztatásban küldetés jellege volt. Az alapvető gazdasági, piackutatási és felvilágosító feladatok mellett nagy mértékben fokozta Csehszlovákiának s az ország népi demokratikus intézményeinek jó hírnevét. Ugyanakkor azt a célt is szolgálta, hogy rendszereresen megismertesse az olvasót a távoli országok népeinek hírnevével. Rádióriportok formájában s számos cikkük révén éveken keresztül a legközvetlenebb kapcsolatban voltak a csehszlovák dolgozók milliós tömegeivel. Egész útjukról filmet készítettek, amely mind dokumentációs, mind pedig művészi szempontból egyaránt jelentős és értékes. A szerzők gazdag képanyagának egy része útleírásukat illusztrálja.

Cím(ek), nyelv
része Bors-Honty művészeti könyvtár
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Afrika
tárgy Az álmok világában és a valóságban III.
tárgy Jiří Hanzelka
tárgy Miroslav Zikmund
tárgy könyv
tartalomjegyzék
1. A fejezetek jegyzéke
2. DÉL-AFRIKA KÜSZÖBÉN
Diaztól Smutsig. Angol vagy afrikaans? Májusi karnevál. "Halló, micsoda kocsijuk van...?"
3. "KIS-AMERIKA"
Rendező pályaudvar az utcán. 80 000 gépkocsi hat négyzetmérföldnyi területen. Naponta egy halott. Este kilenc órakor a 341 méteres középhullámon. Diákok a gazdasszonyok ellen. Másodpercenként egy emelet. "Tudom, önzők vagyunk..." Miért ne dohányozhatna az ember az operában? Filmcsillagot választanak... Orgona a moziban.
4. 2600 MÉTER MÉLYEN A FÖLD ALATT
Utcán hever az arany... 700 méterrel a tenger színe alatt. A világ legmélyebben fekvő munkahelyén. Beismerő vallomás. Csábító ajánlat. Huszonhét és negyed kilogramm arany - egy kézben. Az elátkozott város. A tánc és mbilák forgatagában.
5. HOLUB DOKTOR NYOMÁBAN
A fekete varázsló csillogó köve. Gyémántláz. Egy év rácsok mögött. Egy húszmillióhoz. Teadélután a múzeumban. "Nagy utazó és kutató volt..." Garázs a kirakatban.
6. BASUTO-FÖLDRŐL NATALBA
Egy ország, amelyet védenek a fehérektől... Az Indiai-óceán felé. Egy zsák narancs négy shillingért. Betlehem Dél-Afrikában. Az első fenyves... A választások előestéjén. Nácik szabadlábon. Colour bar és vérátömlesztés. Igavonó kétszarvú emberek... Mi az a Garden Route?
7. AZ ÉJSZAKA JÖN NXAMTVANA
Újrakezdett élet. Transkei - az elátkozott ország. Feleség - részletfizetésre. A tiltott szótag. A férfiváavatás ünnepe. Gyilkosság, amelyekért nem jár büntetés. Rőt fénnyel égnek a máglyák... Éjszakai eksztázis. Afrika szembogara. Véres hajnal.
8. KAFFER NYELVLECKE
Nem minden shilling egyforma. Megtanulunk csettinteni. "Ndíne tloko..." Az ötven birka varázslója. "Csinálj esőt, Kopasz Fej..." Szánok, amelyek sose láttak havat. Tizennégy napos vándorlás a hitelezőhöz. Tud ön az ujjain számolni?
9. AFRIKAI ÚTUNK VÉGÉN
Ševčík hegedűiskolája. Egy város, amely 65 kilométerre látszik... Cango Caves vagy a Morva Karszt? Hatmillió korona - strucctollakban. Féllábbal a Fokvárosban. 2206 kilogramm.
10. BÁLNAVADÁSZAT
Vannak-e még a délafrikai vizekben fizéterek? Az újzélandi Tom. A bálnavadász-láz. "Eltalálta...!" A dinamit és a sűrített levegő még a bálnánál is erősebb. 8000 korona havonta... Nyolcméteres újszülött. Arany- és gyémántbánya után - húsbánya.
11. PINGVINEK ÉS OROSZLÁNFÓKÁK BIRODALMÁBAN
Felhőkarcolók nőnek ki a tengerből. Az Atlanti- és az Indiai-óceán határán. Az elátkozott sziget. Félmillió pingvin. Kalandos hajóút az oroszlánfókák szigetére. Búcsú Afrikától.
12. ÍGY KEZDŐDÖTT
A terv. Előkészületek. Milyen kocsin? "Igen" és "nem". Csehszlovákiából Csehszlovákiába - a Föld körül. Felszerelés. A poggyász elhelyezése.
13. 36 000 KILOMÉTER AFRIKÁN KERESZTÜL
Felfedezni Afrikát? Az útvonal. A terep. Éghajlati viszonyok. Egészségügyi intézkedések.
14. AFRIKA A TATRÁBÓL NÉZVE
Népszerűsítő eszközök. Csehszlovák zászlóval. Négykeréken járó borbélyműhely. Kairó - Fokváros számokban. Hűtés. Elektron és akkumulátorok. Tunisig prágai levegővel a gumiabroncsokban. Javítások és karbantartás.
15. AFRIKA - A FÉNYKÉPEZŐGÉP LENCSÉJÉN ÉS A GYOMRON KERESZTÜL
Filmfelvevőgéppel a négerek között. Botrány az Al-Azharban. Mivel filmezzünk? Masukulumbék Johannesburgban. Fényképezés és filmezés a trópusokon. Mit esznek Afrikában? Afrikai gyümölcsök. Egy szerény reggeli Szudánban.
16. A HATÁROKON ÉS A HATÁROK KÖZÖTT
Ezer kilométer tankolás nélkül. Szent Kristóf a törpék között. Bujocskát játszunk a postával. Afrika hívja Csehszlovákiát. Garázsok, szállodák, szállások. Határok és határszéli emberek.
17. UTÓSZÓ
18. IDEGEN NEVEK ÉS KIFEJEZÉSEK MAGYARÁZATA
19. FELHASZNÁLT FORRÁSMŰVEK
teljes tartalomjegyzék
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Miroslav Zikmund, Jiří Hanzelka
kiadó Művelt Nép Könyvkiadó
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Kaposvár
létrehozás dátuma 1954-01-01
időbeli vonatkozás 1954
Jellemzők
hordozó papír
méret 255 p
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Együd Árpád Kulturális Központ
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás http://egyud.kaposvar.hu/
leltári szám/regisztrációs szám BHMK.0526