Hungária Szálloda - képeslap, Pancsova, 1908

későbbi Hotel Beograd

kép
minősített tartalom

A levelezőlap képes oldalán, a délbánsági Pancsova egyik szállodája, a Hungária nagyszálló látható. Az épület földszintjén, itt csak az egyik bolttulajdonos neve olvasható ki, Nádor Gyuláé. Az egykori Ferenc József térre néző főhomlokzat előtt, repkénnyel befuttatott kiülős terasz látszik. A ház sarkán és homlokzatán jól olvasható a grand hotel Hungária szálloda felirat. Az 1820-as években átadott épülettömb eredetileg katonai célokat szolgált, ezért a városlakók csak Hadiszállásként (Štapska zgrada) tartják számon. A római katolikus hitközség 1892-ben vásárolta meg. 1894-ben Hefffner Károly építész tervei alapján alakították át szállodává, ekkor kapta a grand Hotel Hungária nevet. 1914-ben Bocsánovits József vezette az akkor 18 szobás, étteremmel és kávéházzal rendelkező hotelt. Az első világháborút követően Hotel Beograd lett a neve. A második világháború után államosították. Azóta közművelődési célokat szolgál, különböző intézmények irodái és a Kultúrközpont Kortárs Művészeti Galériája működnek az épületben. Egyedül a földszinti étterem maradt meg eredeti funkciójában - Hedonist Caffe Pančevo (2017). A dátum, a keltezés alapján.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
nyelv német
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képes levelezőlap
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy kávéház
tárgy utcai front
tárgy szálláshely
tárgy szálloda
tárgy turizmus
tárgy MKVM
tárgy postai futással
Személyek, testületek
kiadó Wittigshlager C.
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Pancsova
térbeli vonatkozás Pancsova
térbeli vonatkozás Ferenc József tér
térbeli vonatkozás Torontál vármegye
térbeli vonatkozás Magyar Királyság
térbeli vonatkozás Osztrák-Magyar Monarchia
térbeli vonatkozás Szerbia
térbeli vonatkozás Pančevo
térbeli vonatkozás Trg Kralja Petra I
térbeli vonatkozás I. Péter király tér
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1908.04.18.
időbeli vonatkozás 1908 április 18
időbeli vonatkozás 1900-as évek közepe
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_24753
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_b_E_P_Z