Ybl Szálloda - képeslap, Parádfürdő,

kép
minősített tartalom

A levelezőlap képes oldalán a parádfürdői Gyógyudvar gondozott parkjának részlete látható, a gyógyfürdő felől. Balra a zenepavilon látszik, ezúttal zenekarral (a képeslapok többségén üresen áll). A háttérben az 1873-ban épült Ybl szálló - melynek tervezője Ybl Miklós (1814-1891) építész volt. A fürdőtelep tulajdonjogait 1927-ben átvevő Nemzeti Közművelődési Alapítvány, az 1930-as években kezdett nagyívű beruházásokba a gyógyvizes üdülőterület fejlesztése céljából. Ekkoriban bontották le a régi fürdő folyosós épületét és ekkor emelték az Ybl szálló főhomlokzatával szemközt, az új gyógyfürdő és ivócsarnok kétemeletes, oszlopos épületét. A fürdő előtti tér is átalakult, az északi oldalának lezárására az Erzsébet szállóval szemben ebben az időben épült fel a az úgynevezett üdülőhelyi klub (cour-salon, kursalon), mely később kaszinóként is működött. Az állami pénzből folyó építkezések a Pók vendéglő (később SZOT étterem, Freskó étterem) és a fürdőigazgatóság ikerépületének elkészültével fejeződtek be. Itt azonban még a 19. században kialakult állapot látható. A terület, napjainkban a Parádfürdői Állami Kórház része (2017).

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képes levelezőlap
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátóhely
tárgy park
tárgy pavilon
tárgy szálláshely
tárgy szálloda
tárgy gyógyturizmus
tárgy gyógyfürdő
tárgy MKVM
tárgy postatiszta
Személyek, testületek
kiadó Fürdőigazgatóság kiadása
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Parád
térbeli vonatkozás Parád
térbeli vonatkozás Parádfürdő
térbeli vonatkozás Kossuth Lajos út 221.
térbeli vonatkozás Heves megye
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1945 előtt
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_18518
leltári szám/regisztrációs szám VIP_27_b_E_P_Z